Kiemelt Szerbia 

Mindössze 0,5 százalékkal csökken a bérek utáni nyugdíjbiztosítási járulék: Tovább tart a kis- és középvállalkozók agóniája

Nincs hiány a választás előtti ígéretekből. A hangzatosabbak közé tartozik a bérek utáni járulékok csökkentése, ami tehermentesítené a vállalatokat, s ezáltal elvileg hozzájárulhatna a fizetések emeléséhez.

A szerbiai pénzügyminisztérium (amelynek az élén egy hamis diplomával rendelkező egyén áll) azt ígéri, 2020-ban enyhül a cégek adók és járulékok általi megterhelése.

Ha erre egyáltalán sor kerül, igencsak elenyésző „kedvezményről” lesz szó. Például

a nyugdíjbiztosítasi járulék mindössze 0,5 százalékkal csökken.

A Munkáltatók Uniója és általában a cégek tulajdonosai rendkívül elégedetlenek a beharangozott „könnyítéssel”.

Az említett 0,5 százalék a nagyobb gazdasági társaságok esetében kisebb effektust erdményezhet, de

az adókötelezettségeket teljesítő kis- és a középvállalkozások számára nem jelent számottevő segítséget.

Főleg annak tükrében, hogy külön problémát okoz a tisztességtelen konkurencia, vagyis a szürke zónában mozgó gazdasági szereplők, akik valamilyen módon kikerülik az adózást.

(danas.rs nyomán, fotó: bif.rs)

Hasonló bejegyzések