A VMSZ elnöke Brüsszelben is a haladók politikáját képviseli
Pásztor István, a VMSZ (és egyben a tartományi képviselőház) elnöke, ma Brüsszelben részt vett a 17. régiók és városok európai hetének megnyitóján.
Pásztor hangsúlyozta, hogy az állandó részvételnek az eredménye Vajdaság mint régió elismerése, valamint „az értékeink és erősségeink előmozdítása.” Hogy konkrétan mire gondolt, azt nem tudni…
„Amit elvárok, és amiben évről évre, így idén is reménykedünk, az, hogy új lehetőségek nyíljanak meg Szerbia európai uniós csatlakozásának felgyorsításában. Csaknem két évtizede várunk erre, és meggyőződésem, hogy Szerbia ma felkészültebb az EU-s csatlakozáshoz, mint ahogyan a tárgyalások mutatják”
– mondta a VMSZ elnöke, gyakorlatilag idézve Aleksandar Vučić önkényuralkodót.
Pásztor véleménye, hogy az EU-tagság politikai döntés kérdése, és hozzátette, bízik benne, hogy ennek a politikai döntésnek a megvitatásakor a belátás túlmutat majd az érdekeken.
A régiók és városok európai hete, melyet október 7-e és 10-e között tartanak meg Brüsszelben, 2003 óta az európai főváros egyik legnagyobb rendezvénye. Ebben az évben körülbelül hatezer résztvevőre számítanak, akik mintegy 300 hivatalos rendezvényen vehetnek részt.
(Szerb sajtó nyomán)