Šešelj szerint „Magyarország Szerbia legjobb barátja, a magyarok pedig voltaképpen szlávok, akik más szlávokat olvasztanak be”
Vojislav Šešelj háborús bűnös csetnikvajda, a Szerb Radikális Párt elnöke és Aleksandar Vučić önkényuralkodó politikai apja a rezsimhű Pink Televízióban Magyarországra és a magyar népre is kitért.
A Hit Tweet című politikai show-műsorban, amelyet (sajnos) közel másfél millió néző követi, Šešelj azt mondta, „jó lenne ha Szerbia továbbra is ragaszkodna ahhoz, hogy Csehország vonja vissza Koszovó elismerését, s ugyanezt kellene kezdeményezni Magyarország esetében is, amely Szerbia legjobb barátja a régióban.”
A későbbiekben egy mondat erejéig kitért a „mai magyar nemzetre”.
Šešelj szavai szerint „a mai magyar nemzetet csak három százaléknyi genetikailag tiszta magyar alkotja. A magyar voltaképpen szláv nép, amely rengeteg szlovákot, csehet, horvátot, szerbet olvasztott be.”
A fenti zagyvaság mellett Šešelj arról is beszélt, hogy a visegrádi négyek hiába támogatják Szerbia európai integrációs törekvéseit. Mint mondta, „ezek az országok nem rendelkeznek semmilyen hatalommal vagy befolyással az Európai Unión belül.
Mindenről Németország és Franciaország dönt, ők pedig nem akarják látni Szerbiát az unión belül. Ezért jobb lenne lemondani a csatlakozási törekvésekről”, nyilatkozta a morbid bohóc.
(fotó: net.hr)