Anyaország Kiemelt 

A fideszes többség nem akarta elítélni a román magyargyűlölők legújabb ámokfutását

Tegnap ülésezett a Nemzeti Összetartozás Bizottsága, ahol megvitatták azt a négypárti (Jobbik, illetve további három ellenzéki párt által benyújtott) határozati javaslatot, amely az Országgyűlés nevében elítélte volna az úzvölgyi incidenst – írta Facebook-bejegyzésében Bencsik János jobbikos országgyűlési képviselő

Mint ismert, júniusban felhergelt román szélsőségesek rátámadtak az úzvölgyi magyar katonatemetőt védő, élőláncot alkotó székely civilekre. A főkolomposokat éppen múlt hét pénteken tüntette ki a szomszéd román település polgármestere. A bizottság kormánypárti többsége mégis leszavazta az ellenzéki indítványt, mondván heti rendszerességgel történnek hasonló esetek, ez pedig egyébként is régebben volt.

„Nagyon sajnálom, hogy egy ilyen ügyben sem tudott a magyar politikum egységet, közös kiállást megfogalmazni, és szemet hunyunk a vélhetően román állami segítséggel megtámogatott barbár atrocitás fölött. A kormány sokadjára bizonyítja, hogy amikor párbeszédre lenne szükség, keményfiút játszunk, amikor pedig határozott fellépésre, akkor lapítunk. Egyszer végre kipróbálhatnánk fordítva is“

–  mutat rá szerdai Facebook-bejegyzésében Bencsik.

Kitüntették az úzvölgyi temetőbe erőszakkal betörő magyargyűlölő románokat | Délhír Portál

Kitüntetéseket adott át Constantin Toma, a Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) polgármestere pénteken azoknak, akik június 6-án a magyarok élő láncát megkerülve elsőkként jutottak be az úzvölgyi katonatemetőbe, és annak a pravoszláv papnak is, aki az erőszakos temetőfoglalás után felszentelte a román hősök parcelláját – értesült az MTI.

Hasonló bejegyzések