Anyaország Kiemelt 

Az adófizetők pénzéből vett fegyvergyárat a magyar kormány?

Állami kezességvállalás mellett, állami banktól kap 12,8 milliárd forintot az a magyar állami cég, amelyik megvett egy osztrák fegyvergyárat – írja a HVG.hu.

38,8 millió euró (vagyis jelenlegi árfolyamon 12,8 milliárd forint) hitel felvételére nyújtott állami kezességet a kormány annak az állami cégnek, amely megvásárolta a brit–osztrák Hirtenberger Defence Systems nevű hadiipari céget – derül ki egy július 26-án megjelent határozatból.

A pénz védelmi ipari kapacitásbővítés céljából végrehajtandó beruházás finanszírozására szolgál. A hitelt az MFB Magyar Fejlesztési Bank nyújtja – az MFB állami bank, szóval végső soron állami pénzről van szó.

A HDS megvásárlását a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette be a haderő- és hadiipari fejlesztéseket koordináló kormánybiztos, Maróth Gáspár.

A kormánybiztos a vételárról nem akart beszélni, mert az „az osztrák partner kérésére üzleti titok”.

A pénz forrásáról csak annyit mondott, hogy „banki hitelkonstrukcióból” fedezték, „ezáltal a költségvetésnek nem jelentett extra kiadást”.

A magyar állami céget, amely megvette HDS-t, úgy hívják, hogy HDT Védelmi Kft. Ezt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. idén júliusban alapította alig 3 millió forintos tőkével.

A dátumok alapján szinte biztosra vehető, hogy kimondottan a HDS megvásárlására létrehozott projektcégről van szó.

(HVG.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések