Vád alá helyezték az USA elnökét
Megszavazta a Donald Trump elleni impeachment eljárást, és ezzel gyakorlatilag vád alá helyezte az elnököt az amerikai törvényhozás alsóháza helyi idő szerint szerda este.
A demokrata párti többségű alsóház, a képviselőház két vádpontban vonta eljárás alá Trumpot,
egyrészt hatalommal való visszaélés (230–197 arányban), másrészt az ellene folyó kongresszusi vizsgálat akadályozása miatt (229–198).
Mindkét pontban nagyrészt a pártvonalakat követte a szavazás, a republikánusok mindannyian ellenezték a vádemelést, a demokraták közül pedig ketten, illetve hárman nemmel szavaztak, egy képviselő (az elnökjelöltségért versenyben lévő, bár teljesen esélytelen Tulsi Gabbard) mindkét esetben tartózkodott.
A szavazást hatórás vita előzte meg a képviselőházban, amely során a demokrata párti felszólalók a demokrácia védelméről beszéltek, Nancy Pelosi demokrata házelnök pedig azzal indokolta az eljárást, hogy „Trump veszélyt jelent a nemzet biztonságára és a választások tisztaságára”.
A republikánusok és a vitát a Twitteren kommentáló
Trump viszont „boszorkányüldözésnek”, a demokratikusan megválasztott elnökkel szembeni „puccsnak”, „Amerika és a republikánus párt elleni támadásnak” nevezték az eljárást,
megkérdőjelezve annak legitimitását.
(Index nyomán)