Kiemelt Világunk 

A tíz legjobban teljesítő romániai iskola közül három magyar tannyelvű

Három erdélyi magyar tanintézmény erősíti azt a tízes listát, amelyben a tanügyminisztérium összesíti azoknak az iskoláknak a neveit, amelyek tavaly a legjobb eredményeket érték el nemzetközi tantárgyversenyeken. Köztük van a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium is – írja Székelyhon.ro.

A román Wallstreet.ro kérésére az oktatási minisztérium közzétette a listát, amely összesíti azokat a hazai iskolákat, amelyek az elmúlt évben a legjobban teljesítettek a nemzetközi olimpiákon. A tíz legjobb intézmény között van a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium is, négy díjjal. A legjobbak között van még ezen kívül két erdélyi magyar tanintézmény. Hargita megyéből nem került a toplistára iskola. A Bolyai-gimnázium kiválóságai A Bolyai Farkas Gimnázium hetedik osztályos tanulója, Barta-Zágoni Csongor első díjat hozott haza az európai magyar gimnáziumok matematikai olimpiájáról, felkészítő tanára Szilágyi Teréz Emőke volt. Ugyancsak innen hozott haza első díjat a kilencedikes Barta-Zágoni Bernadette, akit Matéfi István készített fel a versenyre. Az Apáczai Csere János nemzetközi magyar nyelv, irodalom és kultúra olimpián a tizenegyedikes László Zsuzsanna Csilla érdemelte ki az első díjat, őt Murvai Éva Imola készített fel a megmérettetésre. A negyedik nemzetközi díjazott pedig a tizedik osztályos Nagy Zalán volt, akinek Sikó Olga Anna segített a felkészülésben, és harmadik díjjal tért haza az Apáczai Csere János nemzetközi magyar nyelv, irodalom és kultúra olimpiáról – tudtuk meg az iskola igazgatójától, Mátéfi Istvántól. A tízes listáról Az országos listát a bukaresti Nemzetközi Informatikai Gimnázium vezeti 46 díjjal, és egy legmagasabb fokozatú aranyéremmel, második helyen a bukaresti Tudor Vianu Informatikai Főgimnázium áll, amelynek 14 diákja nyert díjakat. Harmadik helyen pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium áll, amelynek nyolc diákja ért el kiemelkedő eredményt 2019-ben, egy első, egy második, négy harmadik helyet és két dicséretet szereztek diákjaik nemzetközi versenyeken.

Negyedik helyen a nagybányai Gheroghe Șincai Főgimnázium van, ötödik helyen a ploiești-i Ion Luca Caragiale Főgimnázium áll, a hatodik hely a Jászvásári Főgimnáziumnak jutott. A hetedik helyre ismét magyar intézmény került, a kolozsvári Báthory István Gimnázium négy díjjal, és rögtön őket követi nyolcadikként a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, szintén négy díjjal. Kilencedik helyen az Alexandru cel Bun Főgimnázium a Szucsáva megyei Gura Humorului településről, illetve tizedikként végzett a jászvásári Emil Racovița Főgimnázium. Az oktatási minisztérium az elért eredményektől függően 2500 és 12 550 lej közötti összegekkel díjazza a tanulókat és felkészítőiket. Az iskolák is pénzjutalomban részesülnek, a kapott összeget pedig tanulást elősegítő felszerelésekre költhetik majd.(szekehlyhon.ro)

Related posts