Rabszolgasorban tartott indiai munkaerővel építteti a délvidéki völgyhidat Szerbia
A Szerbiában ideiglenes munkát végző és az ország legnagyobb infrastrukturális projektjein dolgozó indiai állampolgárok hónapok óta áldozatai a munkaerő-kizsákmányolásnak – írja az Istinomer.
A portál cikke szerint mintegy 70 indiai állampolgár, akik jelenleg a Belgrád-Budapest vasútvonal Ópázova-Újvidék szakaszán, a Csortánovci-i viadukt – amelyre Aleksandar Vučić szerb rezsimfő azt mondta, hogy Szerbia „haladásának szimbóluma“ – építésén dolgoznak, napok óta sztrájkot folytatnak a rossz munkakörülmények és a „krónikus“ bérkésés miatt.
Az indiaiakat közös munkásotthonban helyezték el, átlagosan négy embert 10 négyzetméteres kis helyiségekbe. Mint írják, havonta 320 euró jár nekik, túlórákkal néha 500-600 euró, ugyanakkor a munkáltató gyakran pénzbüntetéssel szankcionálja az indiai alkalmazottakat, eddig a dolgozók egyharmadának 50 eurótól 400 euróig terjedő bírságot kellett fizetniük a munkáltató javára.
Mario Reljanović belgrádi jogászprofesszor szerint az indiaiakkal kötött munkaszerződés Szerbiában törvénytelennek tekinthető, míg a munkások ily módon történő büntetése tilos.
A dolgozókat hivatalosan az amerikai székhelyű IDEA Capital LLC alkalmazza, amely szerbiai fiókteleppel is rendelkezik. Az IDEA Capital LLC azonban ebben az esetben a munkaközvetítő szerepét tölti be, mivel egy évvel ezelőtt az indiai munkásokat a kraljevói Nikolić kft.-hez küldte dolgozni. Ami az egész ügyben érdekes, a Nikolić kft.-nek a tulajdonosa ugyanaz a személy, aki vezérigazgatói posztot tölt be az IDEA Capital LLC cégnél – a fiatal Nina Nikolić. Az Astra emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szervezet levelére reagálva a munkaügyi felügyelőség tavaly feljelentést is tett a Nikolić kft. ellen, amire a szerbiai hatóságok a mai napig fittyet hánynak.
Nina Nikolić
A megbírságolt munkások listája