A „sárgák” 90 éves politikusa együttműködne a haladókkal!
Dragoljub Mićunović (1930!), a Demokrata Párt egyik alapítója, ahelyett, hogy a dédunokáival játszana, hirtelen újra aktiválta magát.
Az aggastyán politikus közölte: nem ért egyet azzal, hogy a demokraták bojkottálják a választásokat (holott a Szövetség Szerbiáért ellenzéki tömörülés részeként már meghozták a bojkottról szóló végleges döntésüket).
Mićunović azt is mondta, a Demokrata Pártnak helyi szinteken együtt kellene működnie a haladókkal.
Vučić bulvárlapjai máris dicsérik a furcsán viselkedő idős politikust.
A Demokrata Párt néhány ismert tagja (pl. Balša Božović, Aleksandra Jerkov) a jelek szerint Mićunović útját követi, ami a már „széttrancsírozott sárgák” további szakadását eredményezheti.
(Szerb média nyomán)