Délvidék Kiemelt 

A VMDP azt kéri, hogy szavazzunk a VMSZ-re, mutatjuk mit mondtak Pásztorékról még pár éve…

Csorba Béla, a VMDP elnöke a Pannon Televízió Közügyek című műsorában beszélt arról, hogy szerintük a délvidéki magyaroknak a Vajdasági Magyar Szövetséget kell támogatniuk a választásokon.

A VMDP-nek ez a nyilatkozata hosszú idő óta gyakorlatilag az egyetlen politikai megnyilvánulása, igaz, ez is épp saját elmúlásukat bizonyítja.

Csorba Béla szerint a VMDP választmányának az az álláspontja, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol a pártjuk működik, ott indulnak helyi szinten, valamint koalíciót javasolnak a VMSZ-szel és a Magyar Egység Párttal. A VMDP vezetője hozzátette, már konzultált Pásztor Istvánnal, s a VMSZ elnöke egyetértett a javaslattal. Ennek a részletes megbeszélése és az ezzel kapcsolatos közös nyilatkozat még hátra van – mondta a VMDP elnöke.

Pedig pár éve Csorbának egész más véleménye volt még Pásztorról és a VMSZ-ről. 2013 október végén például egy Ki szervezte a magyarveréseket? című közleményben

konkrétan azzal vádolta meg Pásztor Istvánt, hogy szerinte a magyarverések jót tesznek a Szerbiában élő közösségnek.

“A magyarverések a mi érdekünkben történtek, mert a választások előtt a szétzilált magyar választótestületet össze kellett fogni valamivel.” – mondta Pásztor István, legalábbis Csorba vádjai szerint. 

De még 2015-ben is így írt Csorba a VMSZ-ről: “Félrelépéseit a VMSZ nem tegnap kezdte, sem pedig tegnapelőtt: kokettálása a mindenkori szerb hatalommal vörös fonálként végighúzódik egész eddigi történetén, Miloševićtól Nikolićig.” Ám 2017-ben a szerbiai elnökválasztáson már a VMDP is a haladókat támogatta, ha nem is az addigra félretett Nikolić-ot, hanem Aleksandar Vučićot. Sőt, Csorba Béla, a párt elnöke kifejtette reményét is, hogy az egykori szerb radikális politikus győzelme fölényes lesz.

Úgy látszik ez mára belefér a VMDP-nek, vagyis legalább annak a maréknyi embernek, amelynek a párt biztosít még némi egzisztenciát.

Related posts