Anyaország Kiemelt 

„Apponyi megtagadja a magyar béke aláírását”

100 éve írták a lapok:

Neuilly, március 20. (Szikratávirat.) A Matin értesülése szerint a nagykövetek tanácsában az a hír terjedt el, hogy Apponyi megtagadja majd a békeszerződés aláírását és döntés végett a nemzetgyűlés elé terjeszti.

(MTI) Budapest március 20. A magyar békeszerződés tárgyalása, úgy látszik, újra elhalasztódott. Ez főleg a román belpolitikai válsággal volt összefüggésben. A magyar-kérdés ugyanis leggazdagabb román vonatkozásokban.

A szent korona megszemlélése.

Budapestről jelentik: Szombaton délelőtt 11 órakor a szent koronának évenként szokásos ünnepies megtekintése folyt le. A nevezetes közjogi aktusban, amely a királyi palotában volt, részt vett Horthy Miklós kormányzó, Csernoch János hercegprímás, Simonyi Semadam Sándor miniszterelnök, a nemzetgyűlési tagok küldöttei és egy koronaőr.

Lenin beismerése a bolsevista teória bukásáról.

Budapest, március 20. A Daily Telegraph egyik Budapestre érkezett számában érdekes beszédről olvasunk. Lenin a bolsevista pápa nemrég beszédet mondott Moszkvában és ebben a beszédben beismerte, hogy a bolsevizmus teoretikus rendszere megbukott és hogy következménye a gazdasági nyomor és pusztulás. „A kollektivista termelési rend elvét fel kell adni — mondta Lenin — és helyt kell adni az egyének munkájának. A szovjet termelési rend eredménye sehol sem fedi á szükséget és lassúsága akadálya minden haladásnak. A gyár termelő biztosságának meg kell szűnnie és a vezetést az egyéneknek kell átadni, akik természetesen szintén bolsevikiek”. Lenin beszéde az egész rendszer bukását jelenti, írja a lap.

(Forrás: Délmagyarország, 1920. március 21, 9. évfolyam / 67. szám)

Hasonló bejegyzések