Kiemelt Szerbia 

Így szállítja dolgozóit a hírhedt Jura gyár a koronavírus-járvány kellős közepén…

A dél-koreai Jura cég niši kábelgyára az embertelen Vučić-rezsim egyik legsötétebb jelképe.

A legvadabb kapitalizmus és a nyers diktatúra keverékeként működő szerb rendszerben a külföldi “beruházóknak” mindent szabad.

A Jurában (szinte) minimálbérért dolgozó munkavállalók számára egyebek között korlátozták a vízfogyasztást és a toalett használatát, sőt – mint ismeretes – pelenka hordására is kényszerítették őket.

A bánásmód a koronavírús-járvány miatt bevezetett rendkívüli állapot ideje alatt sem változott különösebben. 

A kormány elrendelte, hogy egy helyen csak öt személy tartózkodhat. A Jura niši dolgozóit azonban zsúfolásig megtelt “munkásbusszal” szállítják a gyárig.

Márciusig mindenki úgy járt a munkahelyére, ahogy akart, azóta viszont a munkavállalók kizárólag a helyi Flix privát utasszállító buszjáratait vehetik igénybe. (Ez sem lehet véletlen.)

A mellékelt fotón látható, hogyan fest egy ilyen “fuvar”.

A gyár 2 500 dolgozót számlál. Őket mindössze 11 busz szállítja a gyárig.

Egy váltásban, nem túl nagy területen ezren dolgoznak, ami – mondani sem kell – potenciálisan sokkal nagyobb fertőzésforrás, mint pl. egy kávézó.

A Jura vezetősége nem reagált a kormány azon utasítására sem, miszerint a 12 évnél fiatalabb gyermekeket nevelő anyáknak lehetővé kellene tenni, hogy a rendkívüli állapot alatt otthon maradjanak.

Emlékeztetőül: Belgrád után Nišben található a legtöbb koronavírussal fertőzött polgár.

(Alapinformáció és fotó: nova.rs)

Related posts