Ön szerint ez mire hasonlít? Háromezer koronavírusos beteg erre a szörnyű helyre kerülhet!
Amennyiben jelentősebben megugrik a koronavírusos betegek száma, a tünetmentes vagy a mérsékeltebb tüneteket produkáló fertőzöttek ebbe a rögtönzött „kórházba” (a képen) kerülnek, amelyet a belgrádi kiállítócsarnokban állítottak fel – döntötte el a szerb rezsim.
A jövőben egy olyan személy sem maradhat házi karanténben (magyarán: a saját otthonában), akinél teszt útján megállapítják a vírus jelenlétét – attól függetlenül, hogyan érzi magát. Ezeket a pácienseket egyelőre a kórházban látják el, de máris kimerült a meglevő egészségügyi kapacitások jó része, emiatt az új fertőzötteket ezentúl a képen látható objektumba kényszerítik.
Ez tehát akár a délvidéki fertőzöttekre is vonatkozhat,
bár nem kizárt, hogy őket idővel ehhez hasonló délvidéki létesítményekbe (újvidéki kiállítócsarnok, tornatermek stb.) terelik majd. Most azonban a fotón látható helyiségbe kerülnének.
A morbid csarnokot háromezer férőhelyes „kórház” funkciójába állították, de máris további ötszáz ágy elhelyezését tervezik.
Nem derül ki, például hogyan tisztálkodik és hogyan elégíti majd ki alapvető higiéniai szükségleteit egy helyen háromezer fertőzött polgár. A csarnok öt-hat toalettel rendelkezik.
Ana Brnabić kormányfő szerint ebben a rögtönzött „kórházban” a feltételek nem ideálisak, de jók.
Azzal vigasztalja a leendő koronavírusos pácienseket, hogy számukra televíziós készülékeket állítanak fel. (Amelyekből minimum 14 napon át megallás nélkül hallgathatják majd a diktátor monológjait – F. F. megj.)
A hátborzongató csarnokba tehát az ún. könnyű esetek kerülnek majd (akik nem fekhetik ki saját otthonukban ezt az influenzafajtát), a súlyosakat pedig a kórházakban kezelik.
A jelek szerint a fertőzöttek egy részére a lélegeztetőgép, a másikra pedig a „koncláger” vár.
Egyik változat sem szívderítő.
(Alapinformáció: danas.rs, fotó: beta.rs)