„Mit csinálnak a szerb hatóságok Baján és környékén?“
100 éve írták a lapok:
Baja nagy magyarságú város. Az összes városi tisztviselők fogva ülnek két hónap óta. Miért? Mert nemzetőrség szervezésén dolgoztak, hogy a kivonuló szerbek után legyen megvédelmezője a polgárok vagyon és élet- biztonságának.
Fiatalembereket nem igen látni Baja környékén. Elvitték a szerbek őket. Besorozták a 20, 21 és 22 éveseket, a többi férfi egy-egy igazoló lapot kapott 50 évi korhatárig, de ezen is nyerészkedtek a szerbek. Jellemző a szerb adminisztrációra, hogy a katonai igazoló lapért is 8 koronát fizettettek minden emberrel.
A birtokfelosztást ők már elvégezték. 500 holdon felül felparcellázták mindenki földjét, de természetesen csak a szerbek kaptak. A magyar és német ajkúak nem.
A szerbek a pénzt is lepecsételték. Húsz százalékos devalvációval tették pénzükké a mienket. Az árak általában a magyarországi szerb területen még alacsonyan vannak. Meg is említünk egy-két élelmiszerárat, hogy rámutathassunk kalmár csempészeink és uzsorásaink önzetlen munkájára. A zsír 50—60 kor. Kenyérliszt (fehér) 9 kor., nullás 11 kor. Liszt még a malmokban is bármely mennyiségben szabadon kapható. A tojás 52—60 fillér (…) A napszám koszt nélkül 25—30 kor. Nagy a munkáshiány. Vasárukban is nagy a hiány.
De lehet ott olcsóság, lehet ott még nagyobb bőség, nincs az a bőséges olcsóság, mely elfeledtesse az elnyomatást és elfeledtesse a magyarokkal, hogy — magyarok.
Sok a hamis bélyegzésű pénz a szerbeknél. Az ezreseket kivonták a forgalomból. Április 15-től a dinár lesz a fizetési eszköz. 1 dinár 4 korona. A lakosság legszélesebb rétegeiben nagy az ellenszenv az új pénznemmel szemben, még a szerbek is idegenkednek tőle. Igen nagy mennyiségű lebélyegzetlen pénz van elrejtve a lakosoknál.
Rövid hírek Bácskából.
A szabadkai rendőrfőkapitány az éjjeli zárórát 11 órára szigorította. — Újvidék szerb főispánja Stevan Adamović lett. — Újvidékről hatvan magyar családot kiutasított a szerb hatóság. — Göncöl Péter szabadkai főszámvevő ellen fegyelmi vizsgálatot indítottak, de még a szerb hatóság is kénytelen volt őt a vádak alól felmenteni. — Abelsberger Mór zombori kereskedőt csempészésért hatszázezer korona pénzbírságra ítélte a szerb bíróság. — A „Bácsmegyei Napló“ írja, hogy a száz dinárosokat nagyon hamisítják. — Ledcser Leó dúsgazdag bankárt valutacsempészés miatt letartóztatták Zomborban. — Piuković Istvánt (Stipant) h. rendőrfőkapitánynak nevezték ki Szabadkán. — A magyarságukért elmozdított, de már hosszabb idő óta szolgáló városi tisztviselőknek fizetésük egy harmadát utalta ki a szabadkai képviselőtestület. — A „Bácsmegyei Napló“ írja, hogy Belgrádban a dinár árfolyama esett, ami az üzleti körökben valóságos pánikot keltett. — A szabadkai szerb rendőrfőkapitány ismét felszólította a lakosságot, hogy szolgáltassa be fegyvereit.
A szerb fináncok gyilkossága.
Múlt számunkban „Agyonlőttek egy jánoshalmi gazdát“ cím alatt megírtuk, hogy Kecskés János és fia Jánoshalma felé hajtott kocsin, amikor szerb fináncok átlépték a demarkációs vonalat, az öreg Kecskést agyonlőtték a fiát pedig súlyosan megsebesítették. A magyar katonai hatóság részéről megindult vizsgálat megállapította, hogy Kecskésék nem jöttek át a demarkációs vonalon, hanem egy szomszédos tanyáról hajtottak Jánoshalma felé, és a szerb fináncok jogtalanul jöttek át és gyilkolták le a szerencsétlen embert.
A vonatok járása Bácskában.
Április elsejétől szaporították a vonatok járását Bácskában, úgy látszik, több szenük van a szerbeknek, mint nekünk. Az előttünk fekvő menetrend szerint a következő személyvonatok járnak Bácskában :
Szabadka-Baja-Bátaszék közt: naponta két vonat, de Bátaszéken át Pécsre nincs csatlakozás.
Szabadka-Bácsalmás-Regőcze közt: naponta két vonat.
Szabadka-Cservenka-Gombos közt naponként szintén két vonat.
Gombos-Bácsordas-Újpalánka közt másodnaponként egy vonat. Zombor-Óbecse, Zombor-Apatin és Baja-Zombor közt egy-egy vonat közlekedik.
(Forrás: Halasi Újság, 1920. április 4. / 2. évfolyam 27. szám)
Lelőtték a hídon.
Demetrovics István nagykikindai földműves Újszegeden a szerbeknél volt fogvatartva. A fogoly pénteken este a közúti híd vámházát takarította s egy óvatlan pillanatban, mikor az őrség nem figyelt rá, futásnak eredt s Szegedre akart beszökni. Az őr nyomban észrevette a szökést s a fogoly után lőtt. A golyó talált s az életveszedelmesen megsebesült földművest a mentők a közkórházba szállították.
(Forrás: Délmagyarország, 1920. április 4, 9. évfolyam / 78. szám).