A moholi idősotthonban is megjelent a koronavírus
A Vajdasági RTV cikke szerint tegnap este a moholi idősek otthonában egy idősebb nőnél a tesztelések kimutatták a koronavírust.
A cikk szerint az idős nő állapota stabil, a járványügyi egysége a helyszínre érkezett és megtették a szükséges intézkedéseket.
Haladó párti igazgató miatt fertőződött meg 140 idős ember koronavírussal | Délhír Portál
Ahogy megírtuk, a rendőrség ma délelőtt őrizetbe vette a niši gerontológiai központ igazgatóját, Milan Stevanovićot a közegészség ellen elkövetett bűncselekmények és a fertőző betegség terjesztésének gyanúja miatt – közölte a belügyminisztérium. A juznasrbija.info portál cikke szerint Milan Stevanović, aki végzettsége szerint közgazdász, politikai pályafutásának kezdetén a Szerbiai Demokrata Pártnak volt a helyi kádere, majd később kilépett a pártból és belépett a Szerb Haladó Pártba (SNS).