Kiemelt Szerbia 

Szerbia kétmillió eurót adományoz a vírus elleni küzdelemre, miközben az egészséges polgárok (is) éheznek

Videokonferenciát szervezett az Európai Bizottság a koronavírus elleni küzdelem támogatására, ahol adománygyűjtésről is szó esett. Szerbiát itt Ana Brnabić, a haladó kormány miniszterelnöke képviselte.

Ezen a konferencián Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió egymilliárd eurót ajánl fel a nemzetközi koronavírus elleni küzdelem támogatására.

Szerbia természetesen ebből sem maradhat ki, holott nem uniós tagország, és valószínáleg sohasem lesz az. Ettől függetlenül, úgy néz van elég pénz arra, hogy nagylelkűen adományozzon. Függetlenül attól, hogy a polgárok egy része a szó szoris értelmében éhezik.

Ana Brnabić ugyanis a konferencián bejelentette, hogy

Szerbia kétmillió euróval járul hozzá a globális védekezéshez, ebből egymilliót az Egészségügyi Világszervezetnek szán, a világ egészségügyi rendszereinek fejlesztésére, míg a másik egymilliót vakcinafejlesztésre ajánlja fel.

Minden további kommentár felesleges…

(Szerb média nyomán)

Hasonló bejegyzések