„Átnyújtották a magyar békefeltételeket“ – „Menekültek a szerb megszállásról“

100 éve írták a lapok:

Átnyújtották a magyar békefeltételeket

Budapest, május 6. A magyar békeszerződési föltételek átnyújtásának ma, csütörtökön telt le a határideje. A Magyar Távirati Irodának Versaillesből érkezett szikratávirati jelentései szerint az átadás már szerdán délután megtörtént. A szöveg persze nem jutott még el hozzánk, pedig minden szónak nagy jelentősége van s épp ezért gróf Teleki Pál külügyminiszter intézkedett, hogy Praznovszky Iván rendkívüli követ, a békedelegáció főtitkára a Legfőbb Tanács válaszát, illetőleg a békeföltételeket azonnal hozza Budapestre. Praznovszky megérkezése, egyik lap tudósítása szerint, vasárnapra vagy hétfőre várható.

A versaillesi jelentésből két bizonyos, lesújtóan bizonyos tényt tudunk: az egyik az, hogy a mostani, Clemenceau féle határokat a nekünk átadott békeföltételek fönn akarják tartani; a másik az, hogy a magyar békedelegáció legfontosabb kívánságát, a népszavazás elrendelését nem teljesítik. Szertefoszlott így minden reményünk, ami az antant irántunk való jóakaratáról még megmaradt. Kétségbeejtő volna a határozat, amelynek meghozatalában a kérlelhetetlen Sors szerepét igényli hatalmas ellenfeleink szövetsége, ha a nemzetek igazi Sorsa rajtuk is nem uralkodnék. Éppen nekünk van azonban okunk arra, hogy ne essünk kétségbe. Hisz most emelkedett föl csak a kicsinyre csonkított Magyarország a teljes felbomlottságból a szervezettség magaslatára, a megsemmisülés örvényéből a rendezett államiság szilárd talapzatára.

Georges Clemenceau, a történelem egyik legsötétebb figurája.

Neve örökre összeforrt a súlyos trianoni országcsonkítással. Belgrádban, Bukarestben és Pozsonyban utcákat neveztek el róla

Magyarországnak soha egy pillanatra sem szabad, de nem is kell föladnia történelmi, megszentelt, jogos igényét egész ősi területére. A revízió gondolatát nem mondja ki ugyan előreláthatóan s természetszerűleg a békeszerződés, de fönnhagyta erre nézve a reménységnek legalább egy vékony sugarát. A népszövetségnek tartja fönn a szerződés a határkiigazításokat s a gazdasági engedményeket. Maga a békedelegáció a revízió reménye nélkül nem fogja aláírni a békét. De még ha arra se volna semmi kilátásunk, hogy az antantnak hite, vagy legalább sejtelme van a maga igazságérzetének föléledéséről, akkor sem szabad kétségbeesnünk. Az élni akaró s a maga rendületlenül kitartó munkája útján élni is tudó nemzetben olyan törhetetlen, hatalmas erők élnek, amelyek a poklokkal is szembeszállhatnak és előbb vagy utóbb, de győzedelmeskedni fognak. A Távirati Iroda jelentései ezek:

Átadták a választ.

Páris, május 6. A nagykövetek értekezlete tegnap Jules Cambon elnökletével a külügyminisztériumban értekezletet tartott, amelyen elhatározta, hogy a magyar békeküldöttséghez intézett választ a küldöttség kezeihez juttatja. A választ Henry ezredes a kora délutáni órákban Versaillesbe vitte, ahol jelenleg a magyar békeküldöttség tartózkodik. (M. T. I. szikratávirata.)

Nem engednek népszavazást.

Páris, május 6. (A Havas-ügynökség jelentése.) Henry ezredes szerdán átnyújtotta a magyar békedelegációnak a Legfőbb Tanács válaszát a magyar békejavaslatokra. A kísérőlevelet Millerand írta alá. A kísérőlevél annak a reménynek ad kifejezést, hogy Magyarország a jövőben a béke tényezője lesz, de rámutat arra, hogy Magyarország is felelős a világháború felidézése óta történt eseményekért és a kettős monarchia imperialista politikájáért. A szövetséges és társult hatalmak nem járulhatnak hozzá ahhoz a javaslathoz, hogy a szomszéd államoknak juttatott területeken népszavazás legyen. Elhatározták, hogy a territoriális intézkedéseket nem változtatják meg, mert minden változás súlyosabb következményekkel járna, mint a magyar békedelegáció által említett következmények.

A néprajzi viszonyok olyanok, hogy lehetetlen, hogy az adott esetben a politikai határok a néprajzi határokkal egybeessenek. A hatalmak meg vannak arról győződve, hogy a népszavazás sem járna más eredménnyel, mint amelyre eddig jutottak. A határkiigazító bizottságok olyan esetekben, ahol igazságtalanságot látnak fennforogni, jelentést tehetnek a népszövetségi tanácsnak és igénybe vehetik jó szolgálatait. Ruthéniára vonatkozólag a cseh-szlovák szerződés módot ad, hogy a tartomány lakossága a kívánságait nyilvánosságra hozza. A kísérőlevél hangoztatja, hogyha Magyarország kötelességét lojálisán teljesíti, ez közelebb hozza azt az időpontot, amidőn Magyarországot a népszövetséghez tartozónak lehet számítani. A magyar delegáció 10 napos határidőt kapott a békeszerződés végleges szövegének elfogadására. (M. T. I. szikratávirata.)

A békeszerződés aláírása.

Budapest, május 6. Egyik budapesti estilap írja illetékes információk alapján:

A békeszerződés aláírása, vagy alá nem írása tekintetében is különféle kombinációk vannak, amelyek azonban még időelőttiek, miután a békeszerződés újabb formulázását még nem ismerjük és így természetes, hogy a publikálás előtt ebben az irányban semmiféle döntés sem történhet. Kétségtelen, hogy olyan szerződést, amely Magyarország sorsát végleg eldönti és amely a revíziónak reményét vagy ígéretét sem foglalja magában, nem írhatunk alá. Amennyiben a békeszerződés aláírására kerül a sor, a szerződés ratifikálása nem lehet aktuális. A ratifikálást ugyanis megnehezíti az a körülmény, hogy a nemzetgyűlés csonka, még pedig nemcsak azért, mert a Tiszántúl és Baranyában nem folytak le a választások, hanem azért is, mert a nemzetgyűlésen meg a pótválasztások után sincs képviselve a tőlünk elszakított Magyarország.

A közvéleménynek nyugodtan kell várni az eseményeket és bíznia kell abban, hogy a kormány és a nemzetgyűlés meg fogja találni a helyes és szükséges lépéseket ahhoz, hogy a békeszerződés kapcsán a magyar nemzet érdekeit képviselje. Az egész ország közvéleménye szerint, ha a békeszerződést a kormány kényszer alatt alá is írja, a nemzet nem tekinti őrök időkre szóló parancsnak és ragaszkodni fog ahhoz, hogy a népszövetség és a világ lelkiismerete előtt igazságot követeljen.

A Nap írja: Politikai körökben úgy tudják, hogy a kormány csak akkor írja alá a békeszerződést, ha lesz benne olyan pont, amely megadja a reményt arra, hogy a Magyarország sorsában hozott ítéletei még később revízió alá veszik. Az olyan szerződést, amely végleges jogi állapotot teremtve Magyarországot megfosztja ezeréves határaitól, nem írják alá. Bármit tartalmazzon a békeszerződés, az bizonyos, hogy a kormány lebilincselő kényszer hatása alatt esetleg aláírhatja a békeokmányt, de a nemzet soha jóvá nem fogja hagyni.

Az Est jelenti: Politikai körökben feszült érdeklődéssel várják az antant békejegyzékének hiteles szövegét. A jegyzéket Párisbói futár fogja Budapestre hozni. A további technikai része még nincs tisztázva és arról — mint értesülünk — most folynak tárgyalások Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök, gróf Teleki Pál külügyminiszter és gróf Apponyi Albert a békedelegáció elnöke között. A politikai közvéleményben mind szilárdabban kialakul az az elhatározás, hogy a békefeltételek részünkről csak abban az esetben számíthatnak elfogadásra, ha legalább is a revízióra nyújtanak határozott reményt.

Menekültek a szerb megszállásról.

— A szerb gazdasági intézkedések. — Orosz telepítések. — A szabadkai zendülés. — Kommunista zavargások Jugoszláviában. — (Saját tudósítónktól.)

A menekültek elbeszéléseiből kitűnik a szerbeknek az a törekvése, hogy a megszállott területeken gazdaságilag tönkretegyék a magyarságot s erősítsék a saját nemzetiségüket. A szerb megszállási területekről jöttek beszélik, hogy a szerbek minden társadalmi és gazdasági intézkedése ennek a célnak szolgálatában áll, kezdve a lakbérrendelettől, mely úgy van megszerkesztve, hogy annak alapján bármely nem szerb anyanyelvű lakos kilakoltatható, egész a földbirtokreformig, amelynek nyilvánvaló célja, hogy a magyarok és svábok alól a talajt kirántsa. Az egész Jugoszláviát és a Délvidéket elárasztják az orosz tisztviselő és arisztokrata menekültek, akik a bolsevizmus elől keresnek és találnak itt biztos, nyugalmas menedéket. A jugoszláv gazdasági politika most odatörekszik, hogy ezeket tartózkodási helyükön megrögzítse, állandósítsa és e célból mindent elkövet, hogy bárhol földhöz, ingatlanhoz juttassa őket. Erre a célra természetesen legkínálkozóbbak a magyarok és svábok (főképp az elmenekültek és kiutasítottak) birtokai. Elkobozták, mint ismeretes, Frigyes főherceg apatini birtokait, a Chotek grófi birtokokat is.

Az oroszok nagyon sok ékszert és idegen valutát hoztak magukkal, amelyekkel most igen élénk kereskedelmet folytatnak. Igen érdekes látványt nyújtanak tarka festői viseletükben a nők és a főúri kozák tisztek dúsan arannyal és ezüsttel átszőtt nemzeti ruháikban. A szabadkai zendülés részleteiről is szemtanuktól tudtunk meg egyet-mást. A dolog úgy történt, hogy az általános sztrájk napján az elfogott vasutasokat fegyveres őrök szállították a fogházba. Ezt a transzportot megtámadták a szervezett munkások, hogy kiszabadítsák. Nagyobb tömeg verődött össze, amely a vasutasok mellett tüntetett. Erre több szakasz gyalogság érkezett a színhelyre, ahol a vezénylő tiszt a tömeget távozásra szólította föl. A tömeg azonban időközben fegyvereket szerzett valahonnan és ahelyett, hogy távozott volna, mind agresszívabb magatartást tanúsított. A katonaság parancsnoka erre „tüzet” vezényelt, de a katonaság nem volt hajlandó lőni és a parancsot megtagadta. A vérszemet kapott tömeg ekkor lefegyverezte a meglepett katonákat és az így szerzett gépfegyverekkel és puskákkal felszerelten beásta magát a temető szélén, ahonnan csak hosszas ellenállás és heves küzdelem után tudták őket lefegyverezve elszállítani.

A szerb lapok az egész esetet tendenciózusan a magyarok manőverének tüntetik fel, hogy saját állami belső gyöngeségeikről a figyelmet eltereljék. Azt írták többek közt, hogy az egész zendülést, egy 80—90 főnyi magyar fegyveres banda rendezte, mely a környékből a városba rohant és amely a magyar csapatokkal szoros összeköttetést tart fenn.

Hasonló zendülés volt Szilbereken is, ahol a svábok a sorozáson való megjelenést tagadták meg. A sorozás napján ugyanis nagyobb csapatba verődve tüntettek a katonáskodás ellen, amelyen hangoztatták, hogy őt nem hajlandók a szerb hadseregben szolgálni. A jugoszláv csendőrök a szomszéd községekből segítséget kértek. A rohamlépésben megérkezett erősítés azután a község házait egyenként vette vizsgálat alá. Közben a faluban egyes helyeken lövések dördültek el, amitől a katonaság és csendőrség teljesen megvadult és a lakossággal kegyetlenkedni kezdett. Többeket leszúrtak, így Berchardt volt magyar hadnagyot is állatias kegyetlenséggel gyilkolták le. A sorozásokat azonban e kudarc után egyelőre beszüntették.

*A P. H. a kivetkezőket írja: A belgrádi kormány április 22-én az egész városban kiplakatírozta a szerb sajtóirodának a szabadkai eseményekről kiadott tendenciózus sürgönyét, mely úgy tüntette fel a dolgokat, mintha azokat Budapestről rendezték volna, ezek során már tudni véltek a Budapesten kiadott győzelmi jelentésekről is, sőt az előkészítésnek gyanújába belekeverték Olaszországot is. Kerülő úton jelentik Belgrádból: A még mindig tartó általános sztrájk és a kommunista üzelmek a kormányt erélyesebb fellépésre indították a kommunisták ellen; törvényjavaslat készül, mely minden efajta agitációt hazaárulásnak minősít. A nagyobb városokban a polgárság már szervezkedik a sztrájk és a vörös terror megfékezésére. A Messaggero szerint a sztrájk kommunista forradalom bevezetője volt, mely Zágrábban, Laibachban és Belgrádban véres összeütközésekre vezetett, sőt az utóbbi helyen makacs utcai harcokat eredményezett 100 halálos sebesülttel. A katonaság az engedelmességet megtagadta, ezért komitácsi (csetnik) bandákat vonultattak föl. Parasztlázadás volt még Belovárban is, ahol az élelmiszerárak maximálása miatt a parasztság bojkott alá vette a várost.

A románok kártevéseinek megállapítása.

Békéscsabáról jelentik a Magyar Kurírnak: Az antant jóvátételi bizottsága tovább folytatja tiszántúli szemleútját, hogy meggyőződjék a románok kártevéséről. Az a bizottság, amely Noseda olasz tábornokból, egy angol tábornokból, Gerard francia ezredesből és Hennyei államtitkárból áll, a szemleútján Vésztőre utazott. Az elöljáróság meghallgatása után Szeghalomra utazott a bizottság, majd Körösladányt látogatta meg. Mindenütt jegyzőkönyvet vettek fel az oláhok pusztításairól. A járás területén 25 millió koronánál nagyobb összegű kárt jelentettek eddig be.

Juhász Gyula: A békekötésre

Magyar Tiborc, világ árvája, pórja,

Nézz sírva és kacagva a nagyokra,

Kik becstelen kötéssel hámba fognak,

Hogy tested, lelked add el a pokolnak!

De azután töröld le könnyedet,

És kacagásod jobb időkre tedd,

Úgy állj eléjük, mint a végítélet

Bús angyala, ki e világba tévedt:

— Urak, világnak gőgös urai,

Nem gyásznak napja nékem e mai,

Emlék, remény lelkemben úgy remeg,

Mint villámos viharban az egek!

Kardom letettem, várok, dacolok,

Az Isten él és a vén föld forog,

Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van

Bitang hódítók palotáiban.

Már reng a föld, már villámlik az ég,

Lesz itt Ítélet, harag napja még

S világok romján, tűnt gazok felett

Én még hozsánnát énekelhetek!

Hozsánnát néked Istenem, te nagy,

Szabadság, aki lelkem lelke vagy

S magyarként és emberként – Üdv Neked!

Élem tovább az örök életet!

(Forrás: Délmagyarország, 1920. május 7, 9. évfolyam / 104. szám)