Kiemelt Szerbia 

Hogyan érinti Szerbia polgárainak anyagi helyzetét és lelkivilágát a koronavírus okozta járvány?

Április végén közvéleménykutatást végzett a MASMI nemzetközi ügynökség, amelyből kiderül, milyen hatással volt/van a koronavírus a lakosság anyagi helyzetére.

A 16 évnél idősebb polgárok (nem számítva a tanulókat és a nyugdíjasokat, akiknek nincs munkaviszonyuk) felére valamilyen formában kihatott a járvány – közli a MASMI.

A megkérdezettek 12 százaléka fizetett, 6 százaléka nem fizetett kényszerszabadságon volt, míg 4 százalékuk elveszítette munkahelyét. Mindössze a polgárok 29 százaléka végezte munkáját a korábban megszokott körülmények között.

Emellett a polgárok 17 százaléka a meglévő hiteleik törlesztésének halasztását kérte. A közvéleménykutatásban résztvevők 52 százaléka összetettnek, de elviselhetőnek tartja a járvány miatt bevezetett intézkedéseket, mégis, minden ötödik nagyn súlyosnak ítélte meg a helyzetet.

A megkérdezettek 13 százaléka kijelentette, hogy fokozott feszültséget okozott a járvány náluk, míg 7 százalék kifejezetten pánikrohamokban szenvedett.

A kutatásban valamivel kevesebb, mint 900 polgár vett részt.

(Danas nyomán)    

Hasonló bejegyzések