Anyaország Kiemelt 

Anyaország: „A járvány gyakorlatilag megszűnt”

Több mint 8 ezer PCR-vizsgálatból mindössze kettő lett pozitív a négy magyarországi orvosegyetem által szervezett országos koronavírus-tesztelési programban.

A program vezetője, Merkely Béla elmondta, a félidei eredmények a szakmabelieket és őt is  meglepték.

„Én magam is nagyjából ötszörös előfordulási gyakorisággal számoltam, ez vonatkozik az aktuális fertőzöttekre meg az átfertőzöttekre” – fogalmazott a Semmelweis Egyetem rektora, aki „nagyon-nagyon alacsony” aránynak nevezte, hogy a reprezentatív adatok alapján a népesség mindössze 0,6 százaléka esett át a fertőzésen.

A rektor, aki a lakosság fegyelmezett viselkedésének tudja be, hogy közös erővel el tudtak jutni oda, hogy

„a járvány gyakorlatilag megszűnt.”

A  járványveszély azonban nem szűnt meg, figyelmeztetett Merkely, aki továbbra is javasolja  a maszk viselését, valamint hogy legyünk visszafogottak a kapcsolatainkat és a rendvezvényeket illetően.

A szakember szerint bár nyájimmunitásról az adatok fényében aligha beszélhetünk, de az ősszel várható második fertőzéshullám sokkal felkészültebben ér majd minket.

„Azt javaslom próbáljunk egy kicsit úgy élni, mint előtte, de ne feledjük el, minek a közelében voltunk”

– mondta Merkely Béla.

(24.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések