Ünnepet csináltak Trianonból! A „trianoni szerződés napjává” nyilvánította június 4-ét
Megszavazta a román képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában.
A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amelyhez az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a közszolgálati médiának is be kell számolnia.
A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én, az első világháborút lezáró, Magyarország határait kijelölő békeszerződés évfordulóján kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő. A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség.(Maszol.ro)