Kiemelt Szerbia 

Katasztrofális döntés: Vučić egy nap alatt kétmilliárd euróval növelte az ország közadósságát?!

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de a jelek szerint Aleksandar Vučićnak mindössze egy nap leforgása alatt kétmilliárd euróval sikerült növelnie az ország közadósságát, ami drasztikusan befolyásolhatja a komplett lakosság sorsát.

Ráadásul: még büszke is arra, amit tett.

Maximálisan leegyszerűsítve cselekedetének módját és lényegét: Vučić és körei kibocsátották a szerb eurókötvényt, amelyre a szerb elnök örömteljes szavai szerint a “beruházók” nagy érdeklődést mutattak. Csakhogy ez esetben az úgynevezett hozam (ami gyakorlatilag kamatnak tekinthető) óriási 3,375 százalékot tesz ki.

Ezt kell majd a polgároknak nyögniük a következő hétéves időszakban. Mindannyiunk terhéről van szó.

A botrány még súlyosabb, ha tudjuk, hogy Vučićék 20 napja elutasították a Nemzetközi Valutaalap meglepően kedvező ajánlatát, miszerint mindössze 0,02 százalékos kamat mellett részesítette volna Szerbiát anyagi támogatásban.

Vučićék tehát

a szükségesnél 168-szor nagyobb kamat mellett adósították el az országot!

Félő, hogy ennek az őrült manővernek csak egy magyarázata lehet: azért utasították el a Nemzetközi Valutaalapot, mert az említett intézmény ellenőrzés alá veti minden támogatás felhasználását, míg az eurókötvény kibocsátása révén történő eladósodás esetében a Vučić-rezsim senkinek sem kell, hogy beszámoljon a felvett pénz elköltéséről.

Magyarán: azt csinálnak vele, amit akarnak.

Egyes becslések szerint Szerbia gazdásgi zuhanására már az őszi és a téli hónapokban lehet számítani, aminek megint csak az átlagpolgárok isszák meg a levét.

(beta.rs nyomán, fotó: dnevnik.rs)

Hasonló bejegyzések