Szerb kémek a Szeged-budapesti vonalon

100 éve írták a lapok:

A szerbek kiutasították Bácska összes megyei tisztviselőit.

Szegedről jelentik : Tizenhét Bács-Bodrog vármegyei tisztviselő érkezett Zomborból Szegedre. Ketten felkeresték Kelemen Béla főispán és előadták, hogy egy-két napon belül Bács- Bodrog vármegye egész központi tisztikara, körülbelül 350 személy, akiket a szerbek kiutasítottak, 35 vagonban Szegedre érkeznek.

(Forrás: Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1920. május 19 / 20. évfolyam 20. szám)

Szerb kémek a Szeged-budapesti vonalon

Hogy a gondos és figyelmes ellenőrzések dacára még mindig vannak kémek és agent provocateurök a vasutakon, az élénken kiviláglik az alábbi történetből, amelyet egy kiutasított előkelő tisztviselőnőtől hallottunk. Az eset a következő : — Egy magasabb rangú nagybecskereki tisztviselő hivatalos küldetésben járt Deszken. Föladatát elvégezvén, fölrándult Budapestre is. A vonaton egy jól öltözött, magyaros külsejű úriemberrel ismerkedett meg, aki nagy hazafinak mutatkozott a beszélgetés során és többek között kifejezést adott ama óhajának, hogy a Délvidéken maradt erősebb magyar érzésű vezetőférfiakkal és magyar családokkal szeretne bensőbb érintkezésbe lépni. A mit sem sejtő tisztviselő erre bizalmasabb beszélgetésbe ereszkedett az idegen álmagyarral és megnevezett előtte több délvidéki családot és tisztviselőt, köztük több nagybecskereki notabilitást, mint akiknek magyar érzelmei gyakran megnyilatkoznak. Az idegen hangoztatta még a tisztviselő előtt, hogy ő ezen a vonalon gyakran utazik. — Nagy meglepetés várt ezek után a küldetéséből megtért tisztviselőre. Nagybecskerekre érve, azonnal letartóztatták és összevissza verték magyar érzelmei miatt. A notabilitások közt  letartóztatták mindazokat, akiknek neveit az álmagyar idegennek gyanútlanul bemondta. A letartóztatottak között volt főispánok, képviselők és egyéb közéleti nagyságok szerepelnek. Az álmagyar idegenről aztán kiderült, hogy az illető tagja az ily célokra felállított és Nagybecskereken székelő detektívtestületnek, amelynek számos tagja hasonló célzattal utazgat a magyar vasutakon. Azt hisszük, ezek után szükségtelen lesz bővebb indokolással felhívni a hatóságok figyelmét a vonatok legtüzetesebb ellenőrzésére és vizsgálására. Azonkívül felhívjuk a közönség figyelmét, tanúsítson óvatos és tartózkodó magatartást a vasúton, nehogy a mit sem sejtő meggondolatlanságra önkéntelenül is bajt idézzen elő.

Dinasztia-ellenes forrongás Jugoszláviában.

A 8 Órai Újság jelenti: A bukaresti Orient legutóbbi tudósítása szerint egész Jugoszláviában erős dinasztiaellenes hangulat tapasztalható. Magában Belgrádban is napirenden vannak az összeütközések. Egy ilyen utcai harc alkalmával a katonaság a konak előtti térre gépfegyverekből tüzelt a tüntetők közé. A tüzelés megszűnte után 20 halott és 150 súlyosan sebesült maradt az utca kövezetén. A kormány jelentést adott ki, amely szerint a vasúti forgalom, valamint a távíró- és postaszolgálat egész Szerbia területén szünetel. Jugoszlávia és Bulgária között a vasúti összeköttetés teljesen megszakadt. Az elszakított magyar területek szerbjei tiltakoznak a délszláv unió ellen és el akarnak szakadni Jugoszláviától. Elégedetlenségük Újvidéken és Nagybecskereken forradalmi állapottá fajult.  Bosznia-Hercegovina széles körű autonómiát követel. Horvátországban a függetlenségi mozgalom mindnagyobb erőre kap és a legutóbbi jelentések szerint Montenegró lakossága is lázong és a szerb csapatok eltávolítását követeli.

A magyar béke.

Budapesti jelentés alapján közöltük, hogy a kormány nyilatkozni fog, még pedig már kedden, a békeszerződést illető állásfoglalásáról. Újabb jelentés szerint a nyilatkozat megtételét nem keddre, hanem legjobb esetben a nemzetgyűlés pénteki vagy szombati ülésére határozta a kormány. Ezt maga Simonyi-Semadam miniszterelnök jelentette ki. A keddi nyilatkozatról szóló hír onnan terjedt el, hogy a kormány már hétfőn határozott a békekonferenciának küldendő válasz felől, amit jegyzékbe foglalva a kellő időpontban eljuttat a békekonferenciához. A határidő május 21-én, pénteken jár le. Erre az időre kell válaszolnia a kormánynak a békekonferencia döntése értelmében arra, hogy feljogosítottnak érzi-e magát a közölt békeföltételek alapján a békeszerződés aláírására.

Simonyi-Semadam Sándor

Magyarország miniszterelnöke 1920. március 15. – 1920. július 19. között

Az United Press párisi tudósítója jelenti, hogy Magyarország a békeszerződést aláírja. Közvetlenül pünkösd után a jóvátételi és határmegállapító bizottságok tagjait kinevezik és e bizottságok azután utasítást kapnak, hogy már június első napjaiban elutazzanak Budapestre.

 Budapest, május 18. A Magyarország jelenti: A béke kérdése ügyében a miniszterelnök a pénteki ülésen fogja a Házat tájékoztatni.

(Forrás: Délmagyarország, 1920. május 19, 9. évfolyam / 113. szám)

A béke aláírásának kérdése.

Irányadó politikai körökben az a felfogás uralkodik, hogy a békealáírásának kérdésével addig nem is lehet foglalkozni, amíg a szerbek a bajai háromszöget és Baranya vármegyét ki nem ürítik. A nemzetgyűlés ma délelőtti ülésén arról beszélnek a folyosókon, hogy a miniszterelnök nagyérdekű felszólalása várható a béke aláírása kérdésében. (Lapzártáig a miniszterelnök felszólalásáról nem érkezett telefon tudósítás. Szerk.)

Kínos napok.

Hittük volna-e azt 1918. november elején, amikor Károlyi Mihály és hazaáruló társai a fegyverszünetről kezdtek tárgyalni az ellenséggel, hogy 1920. május hónapjában még mindég a levegőben fog lógni a béke kérdése? Kézenfekvő a kérdés ; vajon nem szenvedett-e többet ez a szegény ország ez idő között, mint akár az egész világháború tartama alatt ?

A szenvedések napjai sehogy sem akarnak véget érni. Tagadhatatlan, hogy nagyon kínos napokat élünk, éppen a béke kérdése miatt. Aláírjuk-e ezt a gyalázatos békét vagy nem írjuk alá?

Kétségtelen dolog az, hogy az aláírás megtagadása még nehezebbé teszi az ország helyzetét, dé viszont az aláírással sem javítunk sorsunkon. Végeredményben mindinkább erősödik a közvéleményben az a felfogás, hogy tökéletesen mindegy: akár aláírjuk, akár nem.

A békefeltételeknek úgy sem fogunk eleget tenni — soha. Ha az alkalom elérkezik e rabolt országrészeinket úgy is visszaszerezzük, mert ha aláírjuk is a békét csak az erőszaknak engedünk.

Nem lehetetlen, hogy ez a kormány nem hajlandó aláírni a békét, lemond. Jön egy új kormány, amely tiltakozni fog az entente revolveres békéje ellen s a tiltakozás után megtörténik az aláírás…

Mégis kínosak ezek a napok. Senki sincs tisztában azzal, hogy a nemzet sorsát kezükben tarló politikusok mire határozzák el magukat. Történjék bármiképpen, a nemzet zöme a a sorsát intéző vezérek háta mögöít áll és szentesíteni fogja elhatározásukat. Csak már határoznának. Essünk túl a tőrdöfésen is. Nem halunk bele. Feltámadunk.

A magyarok üldözése Kolozsvárott.

Írta: Dr. Karácsonyi Aladárné.

A múlt számban röviden leírtam, hogy az oláhok kiutasítottak Kolozsvárról s miként érkeztem teherkocsiban, a kiutasítottak vonatán Budapestre s onnét Halasra.

Nem lesz érdektelen még egy rövid írásban elmondani, hogy a legutóbbi időkben miként üldözik Kolozsvárott, s illetve Erdélyben a magyarokat.

A budapesti lapok is írtak annak idején arról, hogy az oláh király Kolozsvárt is meglátogatta. Egy napig volt ott. Erről a „látványosságról“ semmit sem tudok írni, mert büntetés terhe alatt megvolt tiltva minden magyarnak az utcára lépni azon a napon.

Az oláhoknak valósággal elment az eszük, mert azzal az indokolással tartják tiszteletben a város főterén álló monumentális Mátyás király szobrot, hogy Mátyás „oláh király“ volt. És még templomi processzióval járulnak a görög keleti oláhok a szobor elé.

Kossuth, Széchenyi, Bem szobrait ledöntötték s maradványait a vízbe dobták. A magyar színdarabokat, de Shakespeare, Rostand és Sardou műveit is, mielőtt színre kerülnének, agyon cenzúrázzák. A református templomban „Erős várunk nekünk az Isten“ zsoltárt nem szabad énekelni.

A város négy helyén rendeztek be börtönöket a magyarok részére. A nagyobb részük a felegvári katonai börtönökben sínylődik, tele vannak a régi hadbíróság zárkái is, a farkas-utcai ügyészségi fogház és a Szent Péteri-uti kaszárnya is börtönnek van berendezve. Az arcul köpés a legenyhébb meggyalázása a védtelen fogolynak, akinek legtöbb esetben az a bűne, hogy nem akarja letenni a hűségesküt. Azután jön a bot, bikacsek, korbács, puskatus. Ezek az „egyszerűbb“ kínzások. Valamivel komplikáltabbak, de éppen olyan gyakoriak ezekben a börtönökben, a fülcimpa és tenyér átszúrások,  a kéz és lábujjaknak faprésbe szorítása és forró pecsét- viaszkot is csepegtetnek az áldozatok testére. Több fogoly, amikor kikerült nem volt szemöldöke, a pribékek leégették, de úgy, hogy még a bőrt is lesütötték. Budapesten ezeket a kínzásokat jegyzőkönyvbe is mondották s illetékes helyen ezeket a jegyzőkönyveket valószínűleg elküldik az entente urainak. De azok valószínűleg nem fogják elhinni. Jó lenne az iratokhoz mellékelni a véresre vert, vágott, szúrt és égetett magyar áldozatokat is. De talán még akkor sem hinnék el, hogy ily ördögi szövetségesük van nekik a Duna alsó folyásánál.

Az utcán nem mernek az emberek magyarul beszélni, mert  annak teszi ki magát az ember hogy egy betelepített oláh inzultálja és pedig nagy előszeretettel úgy, hogy arcul köpi. Ez az utálatos tempó különösen divatos az oláh tiszteknél, és hivatalnokoknál ha magyarral akad„dolguk“.

A város lakosságot kétféleképpen élelmezik; az oláhokat külön s a magyarokat külön. Az utóbbiak lisztet, cukrot, petróleumot stb. csak akkor kapnak, — ha jut, de akkor is ötször olyan drágán, mint az oláhok. Az élelmi cikkek alig olcsóbbak, mint a szűkebb Magyarországon, míg a ruhafélék, cipő, fehérnemű szinte megfizethetetlen. Egy rend férfi ruha 7—8—10 ezer korona, férfi cipő 3—4 ezer korona, férfi kalap 2 ezer korona. De ezek is rossz minőségűek.

(…)

Megható, hogy a magyar gyermekek is átérzik a súlyos helyzetet s amikor egymás között vannak, suttogva mondogatják ezt a kis versikét, amelyet ők költöttek:

„Piros-fehér-zöld,

Áldja meg az Ég!

Piros-sárga-kék,

Verje meg az Ég!“

Egyébként a gyermekek együtt szenvednek a szülőkkel. A teljesen műveletlen, minden gazságra kész oláh rendőrök nádpálcával verik az utcán a magyar gyermekeket, különösen mikor rajta kapják őket, hogy „Horthy katonákat“ játszanak. Sok magyar tisztviselő él kegyelem kenyéren Kolozsvárt. Több közülük napszámos lett. Most már kezdik őket inkább kitelepíteni a szűkre szabott Magyarországba.

A magyar lakosság zöme erősen bízik abban, hogy ez az állapot nem tarthat sokáig. Horthy Miklós átlépi a Királyhágót és akkor az oláh fejétvesztve fut ki Kolozsvárról.

Mindennap erre várnak . . .

(Forrás: Halasi Újság, 1920. május 19 / 2. évfolyam 40. szám)