Miért kell aláírni a békeszerződést?

100 éve írták a lapok:

— Gróf Apponyi Albert levele. —

Budapest, május 29. Gróf Apponyi Albert levelet intézett az Új Nemzedék szerkesztőségéhez, válaszolva a lap tegnapi számában közölt vezércikkre. Apponyi levelében ezeket írja:

— Hogy a ránk kényszerített szerződés aláírásának gondolata a magyar közvéleményt felháborítja és hogy ez a felháborodás erélyes tiltakozásokban nyilvánul meg, ez annyira természetes, hogy nem is szeretném, ha másképp volna. Észrevételem csak arra a beállításra van, mintha a kormánynak az az elhatározása, amelyért én erkölcsi szavatosságot vállaltam, mely tehát az enyém is, bizonyos elhamarkodásra vallana és azt a látszatot keltené, hogy nem eléggé érezzük át ennek a cselekedetnek rettenetes súlyát. A cikkíró azt látszik hinni, hogy módunkban állott volna dilatórius eljáráshoz folyamodni és qui habet tempus, habet vitam elv alkalmazásával jobb esélyek lehetőségét bevárni. — Ez óriási ténybeli tévedés. Mikor a végleges békefeltételeket nekünk megküldték, tíznapi határidő akképp volt megállapítva, hogy annak lejártáig csak igennel vagy nemmel válaszolhatunk, halasztó vagy kitérő természetű, minden válasz pedig nemlegesnek vétetett volna és az aláírás nyílt megtagadása összes következményeit idézte volna fel. Erről pozitív tudomásunk volt — Ennek a rettenetes szerződésnek aláírását egyedül az ellenállhatatlan kényszerhelyzet igazolhatja és a kormány is, magam is, egyedül ezzel indokoltuk meg. Hogy rámutattunk a reményt nyújtó jelenségekre is, ez azért történt, mert azok tényleg meg vannak és alkalmasak arra, hogy helyzetünk sötétségére némi derűnek a sugara essék, de magukbavéve az  aláírások indokául nem szolgálhatnak. Ismétlem, a döntő indok egyedül a kényszerhelyzet.

— Marad az a követelés, hogy ezt a kényszerhelyzetet bővebben, meggyőzőbben magyarázzuk. De hát szabad-e ezt tennünk? Szabad-e a nyilvánosság elé hozakodnunk helyzetünk minden veszélyével, minden gyengeségével? Úgy hiszem, nem szabad. A külügyi bizottságban a kormány részletes felvilágosításokat adott, a nyilvánosság előtt ezt nem tette. Hogy pedig én, amikor a dolgokat láttam, nem vállalkoztam magam a békeszerződés aláírására, annak azon formai okon kívül, amelyet utolsó jegyzékemben kifejtettem, még két oka volt. Az egyik az, hegy a békedelegáció lemondásában az antant-hatalmakkal szemben is megnyilatkozott a nemzet tiltakozása a reákényszerített békepontozatok ellen, a másik pedig az, hogy a megszállott terület polgára vagyuk, akinek névaláírása talán az antant szempontjából sem felelne meg, a mienkkel pedig éppenséggel ellentétben állana. Ezt se szükséges bővebben magyarázni.

Ki írja alá a békét?

Budapest, május 29. Millerand május 22-iki jegyzéke szerint a szövetséges és társult hatalmak számítanak arra, hogy a béke a magyar kormány nevében a kormány egy vagy több meghatalmazott tagja által lesz aláírva. A kívánság elől a magyar kormány nem térhetett ki és ezért a csütörtöki minisztertanácson elhatározta, hogy a békeszerződés aláírásával gróf Teleki Pál külügyminisztert bízzák meg. Gróf Teleki hétfőn utazik el Versaillesbe. Más jelentés szerint Teleki Pál, mint Erdélynek, az elszakított résznek szülötte, nem írhatja alá a békét. Ezért e feladat vagy Soós honvédelmi, vagy Benárd népjóléti miniszterre hárul.

(Forrás: Délmagyarország, 1920. május 30, 9. évfolyam, 123. szám).

A halasi vagon lakók.

Szabadkáról kiüldözött magyar vasutasok tanyáján.

II.

Megkezdődött a vasutasok üldözése. Még ezek voltak a legszerencsésebbek, akik mint kiutasítottak hamarább kerültek a kitelepítő vonatra. De a kiutasítás lassan megy, mert egyszerre 3500 vasutast nem tudnak nélkülözni a szabadkai pályaudvaron. Először a „gyanúsabb“ magyarokra került a sor. A kitelepítő vonatokat Szeged felé irányították. Bútoraikat elhozhatták magukkal, de tűzifát nem, élelmet pedig csak öt kilóig. Tizennyolc vagon kerülő útón jutott Halasra. Itt várják most be sorsuk fordulását, szolgálati beosztásukat a kiüldözött szabadkai magyar vasutasok.

Munkatársunknak, aki meglátogatta őket elkeseredéssel beszéltek a szerbek brutális magatartásáról. Bár ott kétszer annyi fizetésük volt, mint Magyarországon van a vasutasoknak, ott még sem tudnak megélni, mert az állam természetbeni élelemmel és ruházattal nem támogatja őket. De gyűlölettel vannak eltelve a zsarnoki szerb uralom ellen, magyarok akarnak maradni, ha szenvedni kell, itt akarnak szenvedni, ha meghalni kell, — de magyar földön.

Április 15-én sztrájkba is léptek a szabadkai vasutasok. Panaszkodtak, hogy akkor Püspöki állomásfőnök biztatta a szerbeket, hogy Iőjjenek agyon vagy 15—20 vasutast, akkor majd dolgoznak.

— Olyan jó viszonyba van ez a Püspöki a szerbekkel? — kérdezte munkatársunk.

— Nagy szerbbarát, — volt a válasz.

— Ő letette a hűségesküt?

— Nem.

Az utóbbi felvilágosítás mán egy kissé zavaros volt, mert ha Püspöki csakugyan olyan nagy szerbbarát lenne, akkor letette volna a hűségesküt is.

Sokkal súlyosabb váddal illették a kiutasított vasutasok Blaško Rajić szabadkai plébánost. Ez a pap, aki azelőtt nagy magyar volt és Kalocsáról került oda, most vad rác lett. Izgat a magyarság ellen. Egy vasárnap délutánra összehívott népgyűlésen így szónokolt:

— Itt addig nyugalom és rend nem lesz, míg a magyarokat és a zsidókat ki nem irtjuk.

A magyargyűlölő Blaško Rajić emlékműve a szabadkai városháza előtti parkban. 1992-ben állították fel Kasza József polgármestersége alatt

Folytatjuk.

(Forrás: Halasi Újság, 1920. március 30. / 2. évfolyam 43. szám)

Hogy hamisítanak a csehek?

Kassa. A csehek az általuk megszállott rutén területeken a sírkereszteket átfestik és cseh felírással látják el. Nyilvánvaló, hogy a cseheknek ez az eljárása szorosan összefügg a rutén föld hovatartozandóságának kérdésével és a hamisítással a cseh nemzetiség számarányának megjavítását szeretnék elérni. Bizonyos, hogy a csehek az átfestett sírkeresztekre is hivatkozni fognak és tetemre hívják a halott ruténeket és magyarokat.

Körözik Károlyi Mihályt.

Budapest. A hivatalos lapban, azon a helyen, ahol a megszökött zsebtolvajokat, gyilkosokat és egyéb bűntetteseket keresik, tegnap reggel gyilkosság, felségárulás, zendülés, az állam hadereje ellen elkövetett büntettek miatt gróf Károlyi Mihályt körözik.

(Forrás: Esztergom és Vidéke, 1920. május 30 / 122. szám)