Meddig töltenek még be fontos pozíciókat a volt párttagok, besúgók? ?
A magyar közmédia négyrészes dokumentumfilm-sorozatot készíttetett a romániai rendszerváltásról azzal az erdélyi magyar filmes szakemberrel, akiről odaát minden szakmabeli tudja, hogy besúgó volt. Xantus Gábor rendező-operatőr az erdélyi magyar elitről jelentett a magyargyűlölő Ceausescu-diktatúra idején a hírhedt román titkosrendőrségnek, a Securitaténak. Xantus az egyetlen filmes szakember Erdélyből, akit beemelt tagjainak exkluzív soraiba a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata.
Bencsik János független országgyűlési képviselő hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöktől a parlamenti azonnali kérdések közben szerette volna megtudni, hogyan lehetséges ez. Miként fordulhat elő, hogy akik az elnyomás aktív résztvevőiként karriereket törtek derékba, családokat tettek tönkre, most adófizetők pénzén élhetnek vígan.
A kormányfő azonban érdemi magyarázatot nem tudott adni. Csak annyit mondott, szívesen válaszol konkrét kérdésekre, ha megtudja időben, hogy mi az a bizonyos konkrét kérdés. Az adott ügyben annyit ígért, hogy tájékozódni fog és megadja rá a választ.
Bencsik János egyébként egy törvénymódosító javaslatot is benyújtott az Országgyűlésnek, amelynek lényege az lenne, hogy sem a Magyar Tudományos Akadémiának, sem pedig a Magyar Művészeti Akadémiának ne lehessen tagja olyan személy, aki a pártállami időkben részt vett titkosszolgálati tevékenységekben. Az azonban nem derült ki, Orbán ezzel vajon egyetért-e.
Habár az ellenzéki politikus rákérdezett Szita Károly kaposvári polgármester és az egykori belügyminisztériumi államtitkár, Tasnádi László múltjára is, a magyar kormányfő ezeket teljesen figyelmen kívül hagyta.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a rezsim áldozatainak száma eléri az egymilliót, ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban. Jóval magasabbra tehető azonban azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit besúgtak, megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.
Délvidéken 1944/45-ben a partizán terroristák több mint 40 ezer magyar civilt mészároltak le (szó szerint ekkor pusztították el a magyarság legkiválóbb rétegét, ideértve 17 kiváló katolikus papunkat is), 85 ezret elüldöztek, emellett 40 internálótábort állítottak fel, melyekbe közel 200 ezer, főleg német nemzetiségű embert zártak, arról nem is beszélve, hogy a jugoszláv kommunista rezsim a „nép nevében” tűzzel-vassal államosította, konfiskálta a délvidékiek vagyonát, templomokat rombolt.
Úgy látszik azonban, hogy egyes délvidéki „magyarokat“, akik beléptek a kommunista pártba, mindez nem hatotta meg különösebben.
1989-ben összeomlott a kommunizmus Európában, ennek ellenére elmaradt a történelmi igazságtétel, elmaradt a lusztráció, az elit- és személycsere. Az anyaországi társadalom mai bajai is nem kis részben abból adódnak, hogy három évtizeddel ezelőtt elmaradt a megtisztulás.
Eléggé fájó, hogy nálunk is elmaradt a lusztráció, így a volt párttagok, ügynökök, besúgók (és ezek utódai) továbbra is a délvidéki magyar közélet részesei maradhattak[*]. Innét van az, hogy a vezető politikusaink teljesen érzéketlen a nemzeti kérdések iránt, ami például abban a – enyhén szólva – gerinctelenségben is meglátszik, hogy június 4-én megsiratják Trianont, majd november 25-én tort ülnek nemzeti tragédiánkon a szerb ultranacionalistákkal, nem ritkán szintén volt kommunista elvtársakkal.
Orbán zavarba jött
_____________________
[*] Ellentétben a koszovói albánokkal, mi délvidéki magyarok épp ennek a tragédiának köszönhetően semmilyen eredményt nem értünk el, még egy etnikai alapú területi autonómiát sem tudtunk kiharcolni magunknak.
