Anyaország Kiemelt 

VIDEÓ: 1113 éve zajlott a magyarság honmegtartó pozsonyi csatája

907. július 4-én kezdődött a pozsonyi csata, melyben a hon(vissza)foglaló magyarok döntő győzelmet arattak Liutpold bajor őrgróf seregei felett, aki a Kárpát-medence elfoglalása érdekében tört a törzsszövetség területére. Az ütközetben aratott diadal nyomán a Dunántúlon is megszilárdult a magyar uralom; ezt követően aztán több mint 120 évig nem lépett ellenséges katona Magyarország földjére.

A pozsonyi csata a magyar hadtörténet egyik legfontosabb győzelme volt, melyet őseink elsősorban a reflexíjnak, és nomád harcmodoruknak köszönhettek. A bajorok nem ismerték sem a fegyver hatékonyságát, sem a magyarok taktikáját, ezért túlerejük dacára könnyű prédának bizonyultak a törzsszövetség erői számára. A csata győztes hadvezérének kilétét ugyanakkor máig nem sikerült tisztázni: egyesek szerint Árpád fejedelem irányította Pozsonynál őseink seregeit, mások pedig úgy tartják, éppen az ő halálát – és Zolta hatalomra kerülését – próbálta meg kihasználni a Keleti Frank Birodalom. Ismét mások azt állítják, hogy Árpád ebben a csatában lelte halálát. Bármelyik fejedelem is vezette hadainkat Pozsonynál, hozzájárult a törzsszövetség helyzetének megszilárdulásához, és pontot tett Kárpát-medencei sikeres hon(vissza)foglalásunk végére.

(rubicon nyomán)

Hasonló bejegyzések