Miközben egyes kórházakban már C-vitaminra sincs pénz, az állam egymilliárd dinárt fektet a Szent Száva templom felújításába!
A szerbiai egészségügyi rendszer összeomlás előtt áll. Egyes kórházakban jóformán minden hiányzik – a törülközőktől kezdve az oxigénig vagy éppen a C-vitaminig.
Ilyen körülmények között a kormány határozatot hozott, miszerint a költségvetési tartalékokból nem kevesebb mint egymilliárd dinárt választ ki a belgrádi Szent Száva templom felújítására.
Eközben például a szörnyű állapotban levő Novi Pazar-i kórház, ahol az emberek a folyosókon halnak meg, mindössze 91 millió dinárra számíthat (ha abból is egyáltalán lesz valami).
A Danas napilap azzal a kérdéssel fordult a szerb pravoszláv egyházhoz és közvetlenül Irinej pátriárkához, vajon az említett templomra folyósított pénzt átirányítják-e az egészségügybe, de válasz nem érkezett.
Még a pravoszláv papok között is akad olyan, aki nem tartja helyesnek a közpénzek ily módon történő elosztását.
A jelenleg Németországban szolgáló Grigorije püspök a médiának nyilatkozva kijelentette: Szerbiában bőven akad templom. Elsőbbséget kellene, hogy élvezzen az iskolák, a napközik, a jótékonysági szervezetek, de legfőképpen az egészségügyi intézmények finanszírozása. Legtöbb kórház teljesen elhanyagolt, lerobbant állapotban van, oda kellene irányítani a pénzt, utált rá Grigorije, akit máris elítélt és elhatárolódott tőle a pravoszlav egyház jelentős része – és persze maga Vučić is.
Vladimir Gajić ismert ügyvéd úgy véli,
a Szent Száva templom felújítására szánt pénzzel Vučić gyakorlatilag „köszönetet mondott Irinej pátriárkának, amiért kitüntette”.
Hozzáfűzte: „ezzel mindenki tisztában van, csal eljátsszák, hogy nem tudják, miről van szó, részt vesznek ebben a színjátékban.”
Rade Panić, az orvosok és gyógyszerészek szakszervezetének elnöke szerint a költségvetési tartalékokat teljes egészében az egészségügyi intézmények áldatlan herlyzetének javítására kellene fordítani. Mint mondta, az alapvető kellékek hiányán kívül súlyos problémát jelent, hogy a nővérek tömeges távozása mellett immár az orvosok száma is csökken.
Példaként a szabadkai kórházat említette, ahol két orvos mondott fel.
(danas.rs nyomán, fotó: balkans.aljazeera.net)