Jövő héten derül ki, hogy lezárja-e ismét a határait Magyarország
A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba – hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken, a közmédiának nyilatkozva.
Lakatos Tibor hozzátette: leginkább olyan környező országokból került be a vírus, ahol emelkedett a fertőzések száma. Azt mondta: az operatív törzs csütörtöki ülésén tárgyalták meg a szomszédos országokban kialakult helyzetet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt a feladatot kapta, hogy állítsanak össze egy javaslatcsomagot, hogy milyen intézkedésekkel tudják megakadályozni a vírus terjedésének újabb felfutását. Úgy tudja, ezt a javaslatcsomagot Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén áttanulmányozza, és a jövő héten várhatóak különböző intézkedések.
A több országban ismét felerősödő koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a magyar kormányfő péntek reggel a Kossuth rádióban elmondta, hogy „Kell itthon újabb szigorításra számítani, csak még nem tudni, milyenre“. Közölte, az operatív törzs péntek délig kapott határidőt, hogy javaslatot tegyen a behurcolás elleni védekezés ügyében, és „ma, holnap döntéseket tudunk hozni”.
(Maszol.ro nyomán)