Meghalt Buldózervezető Dzsó, az október 5-ei történések legendás alakja
Ma reggel 77 éves korában meghalt Ljubislav Đokić, más néven Buldózervezető Dzsó, aki a 2000-es szerbiai tüntetéseken vezette azt a legendás buldózert, amelyről az október 5-ei esemény a Buldózer-forradalom nevet kapta.
2000. október 5-én Đokić megindult a Szerbiai RTV (RTS) épülete felé és áttörve a rendőrkordont, lehetővé tette a tüntetők előrejutását, ő maga pedig munkagépével az RTS bejárata előtt állt meg.
Dzsó tegnap este is Belgrád utcáin volt a tüntetőkkel.
„Készen áll a buldózerem, hogy eltakarítsuk ezeket, mint ahogy eltakarítottuk azokat 2000-ben“
– voltak az utolsó szavai a halála előtt, amiket tegnap mondott az újságíróknak.
Buldózervezető Dzsó egész életét a diktatúra elleni harc jellemezte. Küzdött a kommunisták ellen, a Milošević ellen, illetve a ma reggel bekövetkezett haláláig Vučić ellen is.