„Az egészségügyi dolgozók 60 százaléka csak a coviddal foglalkozik!”
Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter, akire a „Halál Doktor” gúnynév ragadt rá, ezúttal igencsak konkrét nyilatkozattal hívta fel magára.
A miniszter szerint az „emberek kénytelenek lesznek maszkkal élni, mindaddig, amíg nem lesz elérhető a covid elleni védőoltás”.
Lončar ugyanakkor elárulta:
„Szerbia egészségügyi kapacitásainak 60 százalékát a covid-betegek ellátására fordították”.
(Mondani sem kell, hogy ez mennyire katasztrofális tény, hiszen ez azt jelenti, hogy az igazán súlyos betegeket az egészségügyi személyzet mindössze 40 százaléka ápolja.)
A miniszter továbbá megerősítette, hogy
„a polgárok többsége kénytelen lesz felvenni a covid-vakcinát.”
Azt nem árulta el, hogyan szándékozzák rákényszeríteni őket a védőoltásra.
(Alapinformáció: novosti.rs, fotó: blic.rs)