Oroszország kész atomegyvert bevetni, ha azt szükségesnek ítéli meg
Oroszország működésbe hozza nukleáris potenciálját egy területe ellen intézett rakétatámadás esetén – figyelmeztetett az orosz védelmi minisztérium hivatalos lapjában, a Krasznaja Zvezdában pénteken közölt cikkében Andrej Sztyerlin vezérőrnagy, az orosz vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője és Alekszandr Hrjapin, a vezérkari akadémia katonai-stratégiai kutatóintézetének munkatársa.
„Bármely támadó rakéta nukleáris robbanótöltettel felszerelt rakétaként lesz pozícionálva. A rakéta indítására vonatkozó információ automatikusan Oroszország katonai-politikai vezetése elé kerül, amely a kialakult helyzet függvényében állapítja meg a nukleáris erők válaszlépésének nagyságrendjét.”
A szerzőpáros szerint most először konkretizálták nyilvánosan a nukleáris fegyver Moszkva általi bevetésének feltételeit azóta, hogy Vlagyimir Putyin elnök június elején jóváhagyta az orosz nukleáris elrettentési politika alapjait.
Sztyerlin és Hrjapin szerint ezekben az alapelvekben
Oroszország kijelölte azokat a határokat, amelyeket senki sem léphet át, ellenkező esetben a potenciális ellenségnek azzal kell számolnia, hogy „a válasz kétségtelenül megsemmisítő lesz.”
Putyin június 2-ai, Oroszország nukleáris elrettentési politikájának alapjait megfogalmazó rendelete értelmében Moszkva atomfegyverrel válaszolna egy, az ország kritikus fontosságú kormányzati vagy katonai infrastruktúráját célba vevő, hagyományos fegyverrel végrehajtandó csapásra is.
(24.hu nyomán)