Színesbőrű, bevándorlók gyermeke lehet az új amerikai alelnök
Történelmi jelentőségű alelnökjelöltet választott maga mellé Joe Biden: egy bevándorlók gyerekeként született színes bőrű nőt. Kamala Harris ugyanakkor egyáltalán nem radikális választás.
A demokrata elittel jól együttműködő, a karrierjét ügyészként kezdő, és a pragmatikus középutat képviselő szenátor várhatóan nem fogja elijeszteni a mérsékelt szavazókat, se a Trumppal elégedetlen, de a Demokrata Párt balszárnyát aggódva figyelő egykori republikánusokat. Fellelkesítheti viszont a Bident csak langyosan támogató fekete szavazókat és a nőket.
Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje több hónapon át küzdött politikai karrierjének egyik legfontosabb döntésével: kit válasszon maga mellé alelnökjelöltnek?
Barack Obama egykori alelnöke a saját példájából is tudja, milyen lényeges kérdés ez, és
az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint tizenegy jelöltet vizsgált meg alaposan, akikről egy dolgot lehetett csak biztosan tudni: mind nők.
Azt ugyanis Biden már májusban közölte, hogy egy nőre esik a választása.
A nagy várakozás végül kedden ért véget. Alig egy héttel a demokrata elnökjelölő gyűlés kezdete előtt Biden bejelentette, hogy Kamala Harris szenátort választotta, akit „a kisemberek rettenthetetlen harcosaként”, valamint „az ország egyik legkiválóbb közszolgájaként” jellemzett.
(24.hu nyomán)