Kiemelt Szerbia 

Kik az első szerbek, akik felveszik az orosz vagy a kínai vakcinát?

A Boszniai Szerb Köztársaság előleget kínált fel Oroszországnak a covid elleni vakcina időbeni bebiztosításáért.

Ezt megerősítette Radovan Višković, az említett entitás miniszterelnöke.

Mint mondta, a vakcinát az oroszok egyelőre csak a hazai piac szükségleteinek kielégítésére gyártják.

Ugyanakkor tárgyalások folynak különböző gyógyszeripari cégekkel, amelyek más piacok számára is előállítanák ugyanezt a „ruszki” védőoltást.

(Vagyis egyre erősebb a biznisz szaga.)

Višković azt szeretné, ha a Boszniai Szerb Köztársaság Szerbiával együtt minél előbb megkaparintaná az orosz vakcinát. Csakhogy a jelek szerint Vučić inkább kivárja a kínai védőoltást, mert szívesebben üzletel a távol-keleti kommunista országgal.

Akárhogy is, köztudott:

ahhoz, hogy megállapítható legyen, mennyire hatékony és biztonságos egy védőoltás, legalább két évnek kell eltelnie.

Vučić és társai pedig a 3-4 hónap alatt „összecsapott” (lényegében kísérleti) kínai vagy orosz vakcinát adatnák be a lakosságnak.

Felmerül a kérdés: vajon ők fizetik ki az előleget az állam nevében vagy

netán valaki nekik fizette ki az előleget, hogy kipróbálják a polgáraikon a gyanús minőségű védőoltást?

És miben halnak majd bele gyorsabban az emberek: a covidba vagy a bóvli vakcinába?

(Alapinformáció: informer.rs) 

Hasonló bejegyzések