Durva állapotok: Belgrádban szétrohad a Dunán álló pancsovai híd
Belgrádnak két dunai hídja van, az egyik a néhány éve átadott Pupin híd, míg a másik a Pancsovai híd, ez utóbbi állapota azonban mára már siralmasnak nevezhető.
Igor Stefanovity, a „Putevi Srbija” Közvállalat munkatársa szerint a felújítások szükségessége egyre sürgetőbb, mert gyakorlatilag szétrohad a szerb főváros egyik legforgalmasabb hídja. A felújításhoz azonban meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a munkálatok elvégzéséhez.
Így például a közúti forgalom teljes leállítása, amely azonban teljesen megbénítaná a főváros forgalmát. Így a hídon a munkálatokat csak abban az esetben tudnák elkezdeni, ha megépülne a már évek óta ígérgetett Ada Hulja-i híd, erről a Newsmax Adria csatornának beszélt a szakember. Kiemelve azt is, hogy a felújítási munkálatokat már 2018-ban bejelentették, azonban máig csak a kényszerű javításokat tudják elvégezni.
A híd több helyen bomlik, illetve már több ponton is meg kellett támasztani is annak szerkezetét, ami nem véletlen, hiszen a hidat utoljára pontosan fél évszázaddal ezelőtt újították fel. A munkálatokat az is bonyolítja, hogy a hídnak három tulajdonosa is van, hiszen az azon áthaladó sínek miatt a vasúttársaság is érintett, a belgrádi város is tulajdonos, míg a közutak fenntartásáért a „Putevi Srbija” Közvállalat a felelős.
Az Ada Hulja-i hídra még a legoptimistább várakozások szerint is legalább 2-3 évet kell várni, így addig a Pancsovai híd felújítása sem fog elkezdődni.
Képek: Newsmax Adria