Az Egészségügyi Világszervezet (sokak szerint cseppet sem bizalomgerjesztő) vezetője most azt mondja, a covid nem tart majd két évig
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet etióp főigazgatója szerint van rá esély, hogy a koronavírus-járvány kevesebb mint két év alatt véget érjen. Korábban „borúlátóbb” volt.
Mint mondta, ha a világ összefog és sikerül kifejleszteni a védőoltást, akkor a koronavírus-járvány rövidebb lesz, mint az 1918-as spanyolnátha.
Ugyanakkor „emberölésnek” minősítette az egyes országokban védőeszközökkel kapcsolatos korrupciót, mivel azok hiányában az egészségügyi dolgozók és az általuk ápolt betegek élete kerül veszélybe.
Talán kicsit furcsa, hogy éppen ő beszél korrupcióról.
Egyes körök szerint Gebrejeszusz felelős a coviddal való világméretű manipulációkért, sőt, olyanok is akadnak, akik benne látják a gyógyszermaffia, illetve a covidvakcina-lobbi egyik kulcsfiguráját.
Egyébként
Gebrejeszusz, mint az Egészségügyi Világszervezet vezetője nem orvos, hanem szimpla biológus.
(Külföldi média nyomán)