Délvidék Kiemelt 

A délvidéki tábla, szobor és sírrongálások is témái voltak az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának mai ülésén

Budapesten délvidéki témákról is szó volt a nemzeti összetartozás bizottság mai találkozóján, ahol többek között Potápi Árpád Jánost, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárát is kérdezhették ellenzéki és kormánypárti politikusok.

Évről évre jelentősen bővülő források állnak rendelkezésre a határon túli magyarság támogatására – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn Budapesten. A nemzetpolitikai államtitkár kifejtette: 2010 előtt 9,1 milliárd forintot fordított az akkori szocialista-liberális kormány nemzetpolitikai célokra, ezt követően a határon túli támogatások összege folyamatosan nőtt, és azóta megtízszereződött. Látványos a különbség – értékelt. Rámutatott: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kezelt előirányzat 2019-ben a duplájára nőtt, és meghaladta a 70 milliárd forintot.

Potápi Árpád János / Forrás: Facebook

Erdélyi Rudolf Zalán, az alapkezelő vezérigazgatója hozzátette: tavaly 6600 támogatási szerződést kötöttek, ami több mint 17 százalékos növekedés jelent Nemzetpolitikai támogatások részeként 60 milliárd feletti összegről döntöttek, a nyílt pályázatokat hasonló összeggel hirdették meg, mint 2018-ban. 82 intézmény és 12 program minősítettek nemzeti jelentőségűnek – ismertette. Kitért arra is: 351 programot ellenőriztek helyszínen, a támogatott tevékenységek megvalósítása megfelelő volt.

Bencsik János / Forrás: Facebook

Bencsik János, korábban jobbikos, most független képviselő a délvidéki magyarság aktuális problémáiról is kérdezte az államtitkárt. Bencsik a bizottság előtt is beszélt arról, hogy egy ideje gyakorlatilag nem múlik el nap anélkül, hogy ne rongálnának vagy festenének le egy-egy magyar nyelvű helységnévtáblát a Délvidéken. A képviselő arra volt kíváncsi, hogy a kormányzat megkereste-e már ez ügyben a szerb illetékeseket, követelte-e, hogy tegyenek ez ügyben valamit, tudnak-e erről a problémáról? Illetve felhívta arra is a figyelmet, hogy nem csak táblákat rongálnak, hanem folyamatosak a sírrongálások, így például Csantavéren, Kucorán vagy Kishegyen, illetve szobrokat rongáltak Bácskertesen, illetve Zentán és Szabadkán (utóbbi helyen Kosztolányi mellszobrát).

Potápi válaszában a magyar kormány szövetségesének, a Vajdasági Magyar Szövetség politikai sikereiről kezdett beszélni. Arról, hogy Pásztor Istvánék ciklusonként történelmi sikereket érnek el, így a tavaszi választásokon is. Az államtitkár kiemelte, hogy a két nép történelmi megbékélését ez a siker viszi tovább. “A híd szerepét a magyarság nagyon jól tölti be és a két kormány sokat közeledett egymáshoz.” -mondta az államtitkár.

A magyar emlékhelyeket ért rongálások kapcsán is a VMSZ-re hivatkozott, mondván Kosztolányi szobor ügye nem magyarellenes cselekedet volt, hanem színesfémtolvajok keze munkája. Míg a magyar nyelvű helységnévtáblarongálások tekintetében a Magyar Nemzeti Tanácsot hozta fel, amely szerinte tiltakozott a helyiségnévtáblák ügyében, ám sajnos ennek semmi nyoma sincs az MNT honlapján, vagy a médiában. Potápi kiemelte azt is, hogy a magyar kormány is elítéli ezeket a délvidéki magyarokat ért atrocitásokat, azonban, arról nem beszélt, hogy a budapesti üléstermen kívül ezen tiltakozásuknak bármilyen formában hangot adtak e a szerb illetékesek irányába is. 

Hasonló bejegyzések