263 éve foglalta el Berlint egy délvidéki földesúr, Futaki gróf Hadik András

Az elfeledett háborús hős és legenda, Hadik András hamvai ma is Újvidék közelében, egykori bírtokán, a futaki Jézus szíve római katolikus templom alatt nyugszanak.

1757. október 16-án érkezett meg Berlin falai alá Hadik András gróf, Mária Terézia magyar királynő egyik legtehetségesebb tábornoka, aki ezen a napon rövid küzdelemben elfoglalta, majd később megsarcolta a porosz fővárost. Hadik Berlin megtámadásával a hétéves háború legmerészebb manőverét hajtotta végre, mely komoly szégyent jelentett a porosz hadsereg, de maga Nagy Frigyes király számára is.

Mária Terézia képtelen volt beletörődni Szilézia 1748-as elvesztésébe, ezért nyolc esztendővel az aacheni béke megkötése hadat üzent Poroszországnak, hogy revánsot vegyen az osztrák örökösödési háborúban elszenvedett kudarcért. A Habsburg esélyek jónak mutatkoztak, ugyanis a királynő oldalán hamarosan Oroszország, Svédország és Franciaország is hadba lépett.

Ennek ellenére kezdetben Frigyes irányította a harctéri eseményeket, aki 1756 őszén elfoglalta Szászországot, majd a következő év tavaszán betört Csehországba is. A hadiszerencse végül a Kolín mellett vívott ütközettel fordult meg, itt ugyanis Daun tábornok jelentős győzelmet aratott Nagy Frigyes felett. A porosz király hamarosan visszavonult Sziléziába,.ezzel egy időben pedig az osztrákokkal együtt az oroszok, majd később a franciák is támadásba lendültek. Bár 1757 során három hadsereg is Frigyes megsemmisítésére tört, a szövetségesek legfényesebb sikere ebben az évben egy magyar tábornok, Hadik András nevéhez fűződött.

Hadik (aki az osztrák örökösödési háború alatt alezredesi rangból tábornoki pozícióig emelkedett) 1757 szeptemberében, Lotharingiai Károly Sándor fővezér megbízásából fogott hozzá a híres berlini portya megtervezéséhez, mely elsősorban azért valósulhatott meg, mert II. Frigyes főerői a fővárostól messze, Szilézia mélyén küzdöttek az osztrákokkal. Az akcióhoz mindössze egy 5100 fős különítmény és néhány ágyú állt Hadik rendelkezésére, ám nem sokkal azelőtt, hogy a Berlin ellen induló sereg október 11-én elhagyta a Brandenburg határán fekvő Elsterwerdát, Hadik arra kényszerült, hogy Kleefeld tábornokot maga mögött hagyja egy 1500 fős utóvéddel.

A hadvezér az ötnapos felvonulás során rendkívüli taktikai érzékről tett tanúbizonyságot: manővereivel hosszú ideig el tudta rejteni valódi szándékát, közben Buchholzban elpusztította II. Frigyes egyik legfontosabb fegyvergyárát, egyúttal pedig végigsarcolt számos brandenburgi városkát. Október 15-én a magyar tábornok már Berlin előterében járt, ezért seregét két részre osztotta. Újházy ezredest Beeskownál átküldte a Spree túlpartjára, majd a főváros Potsdam felé nyíló kapuja ellen indította, ő maga pedig álcázásképpen a folyó bal partján húzódó erdőségekben nyomult észak felé.

A hadművelet zsenialitása ellenére Hadik seregét ugyancsak szorította az idő, október 12-e után ugyanis Nagy Frigyes értesült a merész manőverről, és Dessaui Móric herceg vezetésével jelentős erőket mozgósított a betörő csapatok elfogására. Berlinben 14-én szereztek először tudomást a huszárok közeli mozgolódásáról, de Rochow altábornagy, az igencsak gyenge várőrség parancsnoka egyszerűen képtelenségnek tartotta, hogy ütőképes császári haderő elmerészkedjen a fővárosig. A berliniek csak október 16-án reggel győződhettek meg a hírek valódiságáról, ekkor ugyanis egy kiküldött kisebb porosz seregtest beleütközött a magyar huszárok kötelékébe.

A délelőtt során Újházy és Hadik erői két oldalról is megközelítették a főváros roppant falait, a magyar tábornok pedig hamarosan követséget küldött a városba, mely 300 000 tallér hadisarc azonnali kifizetését követelte. Miután a városi tanács és Rochow altábornagy kitérő választ adott, Hadik előhozatta ostromágyúit, betörte Berlin kapuját, majd a kibontakozó küzdelemben megadásra kényszerítette a főváros rosszul felszerelt őrségét. A királyi család és a katonaság nagy része a délután során Spandauba menekült, Rochow pedig szinte esdekelve kérte a magyar tábornokot a város megkímélésére.

Hadik végül a háborús helyzethez képest könyörületesnek bizonyult a polgárokkal szemben, seregének ugyanis újfent megtiltotta Berlin felprédálását, ezzel együtt azonban 500 000 tallérra emelte a hadisarc összegét, és további 100 000 aranyat követelt katonái számára. Miután Dessaui Móric erői október 15-én már az Elbán is átkeltek, a magyar tábornoknak nem volt ideje megvárni, míg a teljes összeget kifizetik neki, ám másnap hajnalig a polgárok így is közel 235 000 tallért gyűjtöttek össze. Ez idő alatt Hadik számos egyéb ajándékot is kicsikart a várostól, lovak és ellátmány mellett például 12 pár, Berlin címerével hímzett kesztyűt is kért Mária Terézia számára, bár a legenda szerint a poroszok végül 24 balkezes darabot küldtek az említett ruhadarabból.

A császári erők összesen mintegy 24 órát töltöttek a Spree-parti város falain belül, október 17-én este, néhány órával a Seydlitz tábornok vezette porosz huszárezred érkezése előtt azonban kénytelenek voltak angolosan távozni. Hadik csapatai ötnapos erőltetett menetben aztán épségben elérték a Habsburg főerőket, tehát a páratlanul merész akciót fényes siker koronázta.

A hadművelet során a portyázó sereg összesen 100 embert veszített, közben pedig 400 porosz fogoly mellett komoly pénzösszeget és 6 porosz lobogót is zsákmányolt. Hadik sikeres vállalkozásáért utóbb megkapta a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, a hétéves háború végén pedig grófi címmel és Futak környékén hatalmas birtokokkal honorálták bátorságát.

Bár Hadik András katonai tankönyvekbe kívánkozó hadjárata érdemben nem befolyásolta a háború menetét, a szokatlanul pimasz manőver mégis éktelen dühöt és szégyenérzetet váltott ki II. Frigyesből, hiszen ilyen megaláztatást korábban még soha nem kellett elszenvednie. A poroszok 1757 végén a Rossbach és Leuthen mellett aratott győzelmekkel valamelyest ápolták sértett önérzetüket, 1763-ban pedig némi szerencsének is köszönhetően Szilézia megtartásával fejezték be a háborút. A nevezetes berlini portya azonban kitörölhetetlen fiaskó maradt a német hadtörténetben, ami miatt mi magyarok büszkék lehetünk.