Levágták a fejét: Brutálisan kivégeztek egy középiskolai tanárt egy Párizs melletti kisvárosban
A Reuters nemzetközi hírügynökség és a BBC is hírt adott róla péntek délután, hogy egy férfit brutális módon meggyilkoltak Párizstól nem messze, nyugati irányba, Conflans-Sainte-Honorine településén, egy iskola közelében.
Az elkövető egyes források szerint lefejezte áldozatát, de ezt a rendőrség még nem erősítette meg. Az biztos, hogy különösen kegyetlen késeléses gyilkosság történt.
A helyszínre érkező rendőrök – akiket eredetileg egy, az iskola körül gyanús magatartást tanúsító férfi miatt hívtak ki – lelőtték a tettest, aki ezt megelőzően újabb késes támadással fenyegetőzött. A környéket lezárták.
A hatóságok terrortámadásként kezelik az incidenst, erre utal, hogy bevonták a nyomozásba a terrorelhárítás embereit is.
Az eset miatt marokkói utazását félbeszakítja, és visszatér az országba Gerald Darmanin belügyminiszter.
A Reuters egy rendőrségi forrásra hivatkozva azt írja, hogy nem sokkal korábban a tanár Mohamed prófétáról készített rajzokat mutatott óráján a diákoknak – amit az iszlámban szentségtörésnek tartanak.
(444.hu nyomán)