Délvidék Kiemelt 

Saját magát tartja áldozatnak a csantavéri bérgyilkos – Megkezdődött Dér Csaba tárgyalása

Sokat változott a csantavéri mészáros Dér Csaba vallomása a rendőrségi kihallgatások és a – néhány nappal ezelőtti – első bírósági meghallgatása közben. Már arról győzködte a bírót, hogy ő is áldozata volt csupán a tragikus eseményeknek – ítja a SZM.hu.

Állig felfegyverzett csuklyás kommandósok kíséretében érkezett első bírósági tárgyalására Dér Csaba a délvidéki bérgyilkos, aki korábban beismerte, hogy megölt egy holland és egy magyar vállalkozót is.

A csantavéri születési bűnöző 2018 szeptemberében a Pólus Center mögött találkozott, egy alvilági körökben jól ismert, magyar vállalkozóval azzal az ürüggyel, hogy 11 kilogramm kokaint ad el neki.

Amikor a férfi az autó csomagtartójába hajolt, hogy ellenőrizze a pakkokat, Dér Csaba a vád szerint fejbe lőtte, holttestét pedig a közeli Szilas-patakhoz vitte és otthagyta.

A rendőrök a nyomozás során a helyszínre vitték a szerb bérmészárost, aki részletesen elmondta és meg is mutatta mi, hogyan történt.

Rablás vagy leszámolás

A helyszíni kihallgatásról készült felvételen jól látható, ahogy a rendőrök kiviszik a bilincsbe vert foglyot a patakhoz, aki ott elmondja, hogy a gyilkos fegyvert elásta az erdőben, és az áldrogot tartalmazó táskát elrejtette a közelben, nehogy a barátnője otthon észrevegye. Dér Csaba a gyilkosság indítékairól is beszélt:

„A 11 kilogrammal kapcsolatban csak azért beszéltem neki, hogy idejöjjön, és hogy lelőjem, mivel számomra ő nagy veszélyt jelentett Magyarországon. Logisztikus támogatást adott az ellenfeleimnek, hogy megtaláljanak Magyarországon és lelőjenek.”

Állítása szerint a Pólus Centernél meggyilkolt vállalkozó tudott a sportolási szokásairól, és arról, hogy a Margit-szigetre jár futni. Egy alkalommal ismeretlen férfiak megtámadták és rálőttek edzés közben. Ezzel kapcsolatban feljelentést is tett, az ügyben indult nyomozást néhány hete a rendőrség megszüntette. Mindenesetre Dér Csaba szerint támadói a meggyilkolt vállalkozótól kapták a tippet, ezért állt bosszút a gyilkossággal a férfin.

Hajtóvadászat

A rendőrség hajtóvadászatot indított a szerb bérgyilkos után, felállítottak egy speciális nyomozócsoportot, akik bármikor készen álltak információkat fogadni a gyilkossággal és Dér Csabával kapcsolatban. Kaptak egy fülest, hogy Szentendrén bujkál, de mire a búvóhelyre értek a férfi már Párkányba, majd Prágába menekült. Végül ott fogták el egy szállodában 2019. március elsején éjszaka.

A nárcisztikus bérgyilkos

A szerb maffia ítéletvégrehajtóját a nyomozás során elmeorvos is vizsgálta. A szakember megállapította, hogy a férfi nárcisztikus, mazochista, felelősséget elhárító személyiség, aki tudatában volt a cselekedetei súlyával. A pszichiáter szerint komoly esély van rá, hogy Dér Csaba később hasonló bűncselekményeket, akár gyilkosságokat követ el.

Kihallgatásán a férfi a rendőröknek szó szerint azt mondta: „Európa kriminálisa akarok lenni”. Majd azzal folytatta, hogy meg akarja tisztítani a kábítószertől a kontinenst, azért hogy a fiatalok ne tudjanak drogot venni.

Bűnlajstrom

Dér Csaba egyébként nem először került a nyomozók látókörébe. 2004. május 11-én Újvidéken a Firma bűnbanda egyik tagját lőtte agyon, vitás kábítószerügyek miatt. Ezért 15 évre ítélték, de 13 év után jó magaviselete miatt kiengedték a börtönből.

Néhány hónappal később – a spanyol hatóságok szerint 2017. augusztus 28-án – Barcelonában, egy parkban négyszer rálőtt egy belgrádi maffiózóra. A férfit a fején, a mellkasán, az állán és a hasán is eltalálta. A belgrádi alvilági vezető végül túlélte a támadást.

A holland rendőrök 2018-ban közel 7 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki Dér Csabára, mert a vád szerint július 30-án bement egy forgalmas amszterdami étterembe, ahol lelőtt egy 62 éves horvát-holland állampolgárságú vállalkozót.

Ezután következett a magyar gyilkosság. 2018. szeptember 19-én éjszaka. Majd a következő 2019. január 5-én amikor Dér Csaba és társa egy fehér autóval megálltak egy szerb bűnbanda alvezérének kocsija mellett, a férfi épp összecsukott egy babakocsit, hogy betegye a csomagtartóba. Ekkor Dér Csaba kiszállt az autóból, odament a férfihoz, elővett egy fegyvert és mellkason, majd fejbe lőtte.

A szerb bérgyilkos ellen végül a magyar, a holland és a szerb hatóságok is nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Prágai elfogása után a cseh külügyminisztérium úgy döntött, hogy először a magyar bíróság dönthet a sorsáról. Közben a hollandok felajánlották, hogy az Amsterdamban elkövetett emberölésért is itt kapjon büntetést. Így most az ügyészség előre kitervelten, több emberen elkövetett gyilkossággal vádolja.

Az első meghallgatásán erre egy Napóleontól származó idézettel válaszolt. „Micsoda regény az életem” – mondta.

Majd arról kezdett beszélni, hogy mégsem ő ölte meg a budapesti vállalkozót, sőt nem is egyedül csalta ki a patakpartra, hanem hárman voltak. Nem látta, hogy ki lőtt, mert pont elfordult, amikor valamelyik társa kivégezte a férfit.

A bíróságon azt is mondta, hogy csak azért vállalta magára korábban a gyilkosságot, hogy magyar barátnőjét védje. A férfi ügyvédje Gulyás Krisztián azt nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak, hogy védence valóban egy stratégiai beismerést tett, amit még a nyomozás során vissza is vont. A célja azt volt, hogy a barátnője ellen megszüntessék a bűntetőeljárást. A nőt korábban csalással gyanúsították, mert megtalálták a DNS-ét a budapesti gyilkosság helyszínén hagyott kamudrogon.

Az ügyvéd szerint, a nyomozók Dér Csaba együttműködése nélkül azt sem tudták volna bizonyítani, hogy a férfi egyáltalán a helyszínen járt. Bár a meggyilkolt vállalkozó autójában egy hátizsákot és egy sapkát is találtak a DNS-ével, a védő szerint az máshogy is odakerülhetett.

Gulyás állítja: amíg nincs meg a gyilkos fegyver addig a vádhatóság sem fogja tudni bebizonyítani, hogy a  délvidéki sorozatgyilkos húzta meg a ravaszt a Szilas pataknál.

Az első bírósági tárgyalásán Dér Csaba nem volt olyan állapotban, hogy be tudja fejezni a mondandóját, így a következő meghallgatás 2021. január 19-én lesz, amely a szerb maffiózó vallomástételével folytatódik majd.

Hasonló bejegyzések