Kiemelt Szerbia 

Világra szóló botrány: A “ránk váró” Pfizer covid-vakcina gyártói tíz éven át vesztegették meg néhány ország fejeseit?

Mint ismeretes, Vučićék előszerződést kötöttek a Pfizer amerikai-német céggel, amely szerint márciusig legalább 350 ezer adag covid-vakcina érkezik Szerbiába.

Azt akarják elhitetni a nyilvánossággal, hogy “tutira” biztonságos védőoltásról van szó (noha köztudott, hogy ez elvileg csak min. másfél év tesztelés után állapítható meg).

Többen teszik fel a kérdést: mennyire bizalomgerjesztő a Pfizer cég?

Az alábbi kis történet talán hozzájárulhat ahhoz, hogy mindenki levonja saját következtetését.

A szerb köztévé (RTS) honlapja 2012-ben, a haladók hatalomra jutása előtt arról írt, hogy a Pfizer Kínában, Olaszországban, Csehországban, Horvátországban és Szerbiában

komoly kenőpénzeket fizetett befolyásos egészségügyi és egyéb kádereknek, hogy könnyebben értékesíthesse gyógyszereit az említett országok piacain.

Az akkori szerbiai köztársasági közügyészség bejelentette, hogy ez ügyben vizsgálatot indít, de valamilyen oknál fogva erre mégsem került sor (talán azért, mert a haladó rezsim kezdett el uralkodni az országban?).

Az USA Értékpapír-bizottsága pedig feljelentést tett a Pfizer ellen, amelyben külön hangsúyt helyezett a Szerbia területén 1997 és 2007 között történő megvesztegetésekre.

Egyes szerbiai orvosok névtelenül nyilatkoztak az akkori RTS honlapjának, hogy a különböző privilégiumok, mint amilyen pl. a valamelyik rangos kongresszuson való részvétel attól függött, hogy egy-egy gyártótól milyen gyógyszermennyiséget írtak ki a pácienseknek. (Ebből kifolyólag egyáltalán nem biztos, hogy a betegek mindig megfelelő orvosságot kapták.)

A részletekre azonban sohasem derült fény, ugyanis

a Pfizer 60 millió dollár büntetést fizetett ki az akkori amerikai kormánynak, aminek fejében a gyár ellen felhozott vádakat visszavonták, a vizsgálatot megszakították.

És ennek a cégnek a vakcináit próbálják majd beadatni a lakosságnak…

Hasonló bejegyzések