Kiemelt Szerbia 

Kon botrányos kijelentése: “Az elhunyt orvosok kávészünetekben fertőződtek meg”

Szerbiában mintegy 70 orvos halt meg (állítólag) a koronavírus következményeitől.

Predrag Kon a fenti adatot kommentálva magára haragította az orvostársadalom jelentős részét.

Az ún. covid-válságstáb vezetője ugyanis azt mondta, hogy

az elhunyt orvosok vagy a munkahelyükön kívül, vagy pedig kávészünetekben fertőződtek meg.

Ez azt jelentené, hogy Kon gyakorlatilag az orvosokat hibáztatja. Arra célzott, hogy nem a közvetlen munkájuk során, hanem a felelőtlen magatartásuk következtében haltak meg.

Rade Panić, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke erre reagálva azt mondta,

előbb-utóbb a vádlottak padjára juttatja Kont.

Nemcsak a fenti nyilatkozata miatt, hanem a covid-válság alatti lépései és a nyilvánosság gyakori félrevezetése miatt is, emelte ki Panić.

(nova.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések