Anyaország Kiemelt 

Film készül Hunyadiról – Már keresik a színészeket

Újabb mérföldkőhöz érkezett a készülő Hunyadi-film – írta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Facebookon.

Az Index beszámolója szerint a politikus péntek délutáni bejegyzése szerint Robert Lantossal, Bán Jánossal és Krskó Tiborral tekintette át az eddigi munkát és a produkció előtt álló feladatokat. A járvány ugyan számukra is okozott némi fennakadást, de immár zajlik a szereplőválogatás.

Örömmel tölt el, hogy évtizedes kihagyások után az animációs filmek mellett az első, hiánypótló történelmi játékfilm létrejöttét a kezdetektől támogathattam. Meggyőződésem ugyanis, hogy a készülő film történelmi jelentőségű lesz, hiszen nemzetünk históriájának egy olyan fejezetét tárja majd a nézők elé, amely során a muszlim, török támadásokkal szemben Európa és az európai kereszténység védőbástyáját jelentette Magyarország

– olvasható a bejegyzésben.

A miniszter bízik benne, hogy a nagyközönségnek mihamarabb lehetősége nyílik filmvásznon látni az alkotást.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a készülő Hunyadi-film. Robert Lantossal, Bán Jánossal és Krskó Tiborral áttekintettük az…

Közzétette: Kásler Miklós – 2021. január 15., péntek

Hasonló bejegyzések