Börtönbüntetésre ítéltek két újságírót, amiért tudósítottak a Lukasenka elleni tüntetésekről
A varsói székhelyű, de Fehéroroszországban sugárzó Belsat két riporterét, a 27 éves Kacjarina Andrejavát és a 23 éves Darja Csulcavát még november 15-én vették őrizetbe, miután közvetítettek egy Lukasenka elleni tüntetésről. Két év börtönbüntetésre ítélték őket.
A két újságírót azért állították bíróság elé, mert élő közvetítésükkel „tömegeket vonzottak az eseményre”, és mert ezzel „súlyosan megsértették a közrendet”.
Andrejava és Csulcava egyik közvetítésén látszódik egy verekedés is az egyik tüntető, a 31 éves Raman Bandarenka és az ellen fellépő hatóságok közt. Bandarenka az ellenzékiek szerint a rendvédelmiek miatt halt meg.
A hivatalos jelentés szerint a minszki központi kerületi belügyi igazgatóságról agyi ödémával, koponyaűri vérzéssel, belső agyi sérülésekkel, horzsolásokkal és zúzódásokkal kórházba szállították, ahol meghalt.
Ezután felmerült a gyanú, hogy sérüléseit a fogdában szerezte. A nyomozók később azt mondták, hogy Bandarenka ittas volt, de egy független lap egy orvosra hivatkozva közzétette, hogy a férfi szervezetében nem találtak alkoholt.
(444.hu nyomán)