Sokkoló! Így mészárolták le a szerb csapatok az albán civileket 1912-ben
1912 végén, az első balkáni háborúban, Koszovó, Macedónia és egy tengeri kijárat megszerzésének érdekében Szerbia lerohanta Albánia és Macedónia nagy részét. Karađorđević Péter király a szerb hadsereg főparancsnokaként személyesen is részt vett a hadjáratban. Csapatai bestiális kegyetlenséggel, ezerszámra mészárolták le a békés, fegyvertelen albánokat – időseket, gyermekeket, nőket, katolikus, pravoszláv és muszlim albánokat egyaránt. Kosta Novaković szerb újságíró becslései szerint több mint 120 ezer albán esett áldozatul a népirtó mészárlásoknak.[1]
Az egyik korabeli jelentés szerint Kumanovo felé tartva Péter király menetelő szerb katonákkal futott össze, akik megkötözött albánokat vezettek. Péter megkérdezte katonáitól, hová vezetik őket, akik azt válaszolták neki, hogy kivégzésre. Péter erre azt mondta, hogy ne pazarolják a lőszert, hanem karóval verjék fejbe a foglyokat, a holttesteiket pedig a Vardar folyóba dobják be.[2]
Európában a 20. században először a szerbiai Nišben állítottak fel koncentrációs tábort, ahová 1912. október 27-én 650 albánt deportáltak, október 30-án pedig 700-at.[3]
Álljon itt egy korabeli tudósítás [4] a Péter király főparancsnoksága alatt álló szerb hadsereg által elkövetett bestiális vérengzésekről:
„A háború minden becstelensége, embertelen aljassága tombolt a szerbek albániai diadalmenetének véres kitöréseiben. Hatalmasabb fillippikát a világ legszédítőbb hatású szónokai nem mondhatnak a háború ellen, megrázóbb festményt Verescsagin sem adhat, visszataszítóbb, megriasztóbb leírást Zola tollától sem várhatunk annál az irtózatos vandalizmusnál, amellyel a magukat nyugati mázzal kendőző szerbek tűntek ki a zordon albán hegyek között. A leghitelesebb forrásból, különböző helyekről összegyűjtve feküsznek itt a szerb hadsereg dicső fegyvertényei. Kénytelenek vagyunk a legszárazabb leírás hangjához folyamodni, mert minden színezés esetleg a valódiság rovására menne. Szkopje városa és környéke a tanúja azoknak az embertelenségeknek, amiket a szerbek az albánok ellen elkövettek. A Reichspost tudósítója napokig látta az embervadászatot, a fölgyújtott falvak lángját. Öt falu elhamvadt, lakosságukat teljesen kiirtották, bár fegyvertelenül fogadták szegények a bevonult szerb csapatokat. A szkopjei erődítmény mögött egy mély szakadék ma is tele van száz és száz holttesttel. A Vistala Voda (Vodno) szakadékban nyolcvan halott hever, temetetlenül. A szkopjei kórházba 132 albán sebesültet vittek, ezek közül az első napon 80, a második napon több mint 30 halt meg. Ezek a sebesültek jórészt azért kellett, hogy kiszenvedjenek, mert sem ételt, sem italt nem kaptak. Számos sebesültet a Vardar folyóba dobtak, amely naponta megduzzadt az emberi hulláktól. Szkopjenak harmincnyolc csatornája van és valamennyit elrekesztettek a beléjük dobált halottakkal. A szerb komitácsik és katonák loptak és raboltak. Nem is kellett ellenállni ahhoz, hogy az albán golyót kapjon a fejébe. Egy szerb katona, aki Kumanovo ostromában vett részt, dicsekedve mondotta: Sok albán, aki nem tudott menekülni, a háztetőn bújt el. Az ilyen házakat fölgyújtottuk s mikor immár pörkölte őket a tűz, jajgatva rimánkodtak kegyelemért. Lehúztuk és az ajtóhoz állítva, lőttük agyon őket. Csak a gyermekeknél takarékoskodtunk a golyóval, őket bajonettel szúrtuk le. Azért irtottuk ki a falut, mert az egyik házra fehér lobogó volt kitűzve és mégis lőttek. Ezeket a rémségeket a szerb katonatisztek tűrték, sőt megdicsérték a hősöket. Nem csoda, ha az a buta, vérszomjas szerb paraszt azt hitte, hogy ilyen cselekedettel dicsőségére válik a hadseregnek. Tetovo faluban nyolcvanöt albánt, kik nem vétettek senkinek, házaikban agyonlőtték és kiraboltak. Asszonyokon és leányokon — még a tizenkétesztendősökön is — hihetetlen erőszakosságokat hajtottak végre. Talán az volt a csúcspontja az aljasságnak, hogy katonák revolverrel a kezükben kényszerítettek apákat és férjeket, hogy nézzék végig feleségeik és leányaik meggyalázását. Gosztivar falu népe kétszáz török font hadisarc lefizetésével váltotta meg magát. Itt csak hat albánt öltek meg. Ferisovicsban fegyveres ellenállással találkoztak a szerbek. Itt történt, hogy egy albán asszony, akinek lelőtték a férjét, megragadta a halott fegyverét és egymásután öt szerb katonával végzett. A ferisiviesi mészárlásnak ezerkétszáz albán eset áldozatul. A kis faluban ma csak három mohamedán fiú él, akik tizenöt évesek. Gnjilaneban golyóval és tűzzel irtották ki az egész lakosságot. Prizrenben, ahol a Prohászka-affér történt ölhetett kézzel várták az albánok a szerb csapat bevonulását. Itt és Pristinában dolgoztak legvéresebben a banditák. Behatolták a házakba, mindenkit leütöttek, leszúrtak, aki útjukba esett, mindegy volt: gyerek vagy aggastyán. Naphosszat hevertek a halottak az utcán, a győztes szerbeknek másutt akadt dolguk, az életbenmaradt albánok pedig nem mertek kimozdulni házaikból. Az első napon négyszáz albánt gyilkoltak le a szerbek. Speciális zsiványságokat követtek el Prizren környékén. Az egyik faluban katonák kizavarták házaikból az albán asszonyokat, összekötözték és táncra kényszerítették őket. A boldogtalanok sírva, jajgatva járták a haláltáncot, tudták, hogy pár pillanat az élet, hiszen a haramiák töltött fegyvert szegeztek a mellüknek. Egyszerre eldördült valamennyi fegyver és az asszonyok egymásra buktak holtan. Röhögve nézték a szerencsétlen nők utolsó vonaglásait. Janković generálisnak jelentették, hogy a Gumezek törzse akadályokat állít a szerb csapatoknak az Adria partjához való előnyomulása elé. A tábornok elrendelte, hogy kíméletlenül bánjanak el az ellenállókkal. S ekkor történtek a leghajmeresztőbb rémtettek. Asszonyokat és gyermekeket szalmába csavartak és megkötözött férjeik, apáik jelenlétében elégették őket. Másállapotban lévő asszonyokat valósággal földarabolták és méh magzatukat szuronyaik hegyére tűzték. Az undorító gazemberek ezután négyszáz férfit elhurcoltak és negyvenes csoportokban lőtték őket agyon. Đakovica falut felégették, lakosait megtizedelték. Trstenikben hatvan, Smirában 32, Ferbanban 20. Linbiztában 19, Kamena Glavaban minden embert megöltek. Kamenoban a férfiakat kényszerítették, hogy előbb szalutáljanak a gyilkosaik előtt. A koszovói kerületben huszonötezerre becsülik a meggyilkolt albánok számát. Így fest a szerbek híres fölszabadító hadjárata.“
Szerbia területi expanziója 1912/13-ban
Péter király bevonulása Szkopjéba 1912-ben
_____________________
[1] Kosta Novaković: Srbizacija i kolonizacija Kosova
[2] Vö. Branko Horvat: Kosovsko pitanje. Globus, Zágráb, 1989. 59. old.; Paul Mojzes: Balkan Genocides: Holocaust and Ethnic Cleansing in the Twentieth Century. Rowman & Littlefield, 2011. 32.old.
[3] AVII – Bgd. Pop. II, K-10, doc. no. 242, 25/X/1912.
[4] Délmagyarország, 1913. január 21, 2. évf., 16. szám; Dimitrije Tucović korabeli szerb politikus, újságíró, az események szemtanúja megrázó könyvet írt 1914-ben az albánok ellen elkövetett háborús bűnökről Srbija i Albanija címmel.
Hatalmas szobrot kap Szabadkán a Délvidéket elfoglaló „balkáni mészáros“
