Öreg néninek álcázta magát két nő, hogy oltást kaphassanak
A 45 évesnél fiatalabb floridai nők fejkendővel, szemüveggel és kesztyűvel igyekeztek megtéveszteni az oltóponton dolgozó embereket.
Floridában a 65 évesnél idősebb emberek kaphatják meg először az egészségügyi dolgozók mellett a koronavírus elleni oltást, de vannak, akik nem akarják kivárni, míg rájuk kerül a sor.
Mint az a két nő,
az egyik 34 éves, a másik 44 éves, akik „nagyiknak öltözve” próbálták átverni az oltást végző dolgozókat, hogy megkaphassák az oltást – jelentette a helyi sajtó.
A csalás egyszer már működhetett számukra. Mindketten ugyanis már a második oltásra érkeztek az Orange megyei konferenciaközpontba, ahol autóban ülve kaphatják meg az emberek az oltást.
A két nőt rendőrök igazoltatták, de végül vádemelés nélkül hazaengedték őket, közölve velük, hogy, ha újra próbálkoznak, akkor már le fogják őket tartóztatni.
(24.hu nyomán, a fotó illusztráció)