Kiemelt Világunk 

Az USA vesz félmilliárd vakcinát a világ többi országának

Ötszázmillió dózist vásárol az amerikai kormány a következő két évben a Pfizer/BioNTech vakcinájából, hogy azt szétosszák a világnépesség körében, jelentette a Washington Post három, a Biden-kormány terveit ismerő forrására hivatkozva.

Értesüléseik szerint Biden még a héten, a G7-ek nagy-britanniai csúcstalálkozóján hivatalosan is bejelentheti tervét. Maga az elnök szerdán, az Air Force One fedélzetére érkezve csak annyit erősített meg, hogy be fogja jelenteni globális vakcinációs tervét.

A Post érdeklődésére a Fehér Ház megtagadta a választ, a Pfizer pedig egyelőre nem reagált.

A problémára több megoldási javaslat is született, ezek egyike a koronavírus elleni vakcinák szabadalmainak feloldása volt. Joe Biden kormánya ezt az ötletet végül támogatásáról biztosította, bár a terv bírálói szerint pusztán a szabadalmak feloldása nem elégséges, ahhoz, hogy azokat a világon bárhol máshol is előállíthassák, technológiai transzferre is szükség van. Az EU ellenzi a szabadalmak feloldását.

Ennél gyorsabb és hatékonyabb módszer az, amire most a jelek szerint Biden és kormánya készül, vagyis a rászoruló országok direkt segítése vakcinákkal.

A kérdés a G7-ek csúcstalálkozóján is napirenden lesz. Ez nagyon is időszerű, mert a világ gazdagabb országai közül egyelőre csak néhány ajánlott fel elenyésző mennyiséget az igényein túl felhalmozott vakcinakészleteiből – maga Joe Biden korábban 80 millió adag oltást ajánlott fel e célból.

Pedig csupán ahhoz, hogy teljesüljön a világ szegényebb országainak támogatására létrehozott Covax-program egészen visszafogott célkitűzése a rászoruló országok népességének legalább húsz százalékos átoltásáról, legalább kétmilliárd dózis oltásra volna szükség az év végéig. A járvány megfékezéséhez amúgy ennél jóval nagyobb, 70-80 százalék körüli arányban kéne beoltani a világ népességét.

(Magyar média nyomán)

Hasonló bejegyzések