„Több mint egymillió eurót emésztett fel az újvidéki uszodák felújítása, amely azonban nem valósult meg”
Tavaly nagy felhajtás közepette indult az újvidéki Sport- és Üzletközpont (Spens) uszodáinak felújítása.
A tartományi hatalom nyáron szervezte meg az említett munkálatok kezdetét, novemberben pedig büszkén közölte, hogy a felújítás sikeresen véget ért.
Danilo Ikodinović volt vízilabdázó (aki nemrég kapcsolódott be az ellenzéki tevékenységbe) rámutatott, hogy
„a felújítás egyáltalán nem fejeződött be.”
Szavai szerint a munkálatokat nem követte megfelelő felügyelet. Az uszodáknál lyukak keletkeztek és egyéb hiányosságok észlelhetők. Holott erre a projektre a hatalom több mint egymillió eurót különített el.
Egyelőre azt sem lehet tudni, mikor lesz üzemképes a Spens fedett uszodája.
(nova.rs nyomán, fotó: Danilo Ikodinović magánarchívuma)