Munkanélküliség és munkaerő-elvándorlás: „A covid-válság elmúltával felgyorsulhat a fiatalok távozása az országból”
A gazdasági-szociális helyzet kedvezőtlen, sőt, katasztrofális állapotáról tanúskodik az az adat (is), miszerint az idei év első negyedében a munkanélküliek száma Szerbiában a tavalyi év azonos időszakához képest, amikor a hatalom a covid miatt bezárásokkal sújtotta a polgárokat és a gazdaságot, 51,3 százalékkal nőtt.
A Köztársasági Statisztikai Intézet adatáról van szó.
Az év második negyedében a helyzet valamelyest javult, de ez nem változtat az összképen.
Tavaly óta több mint 60 ezer munkavállaló került az utcára. Leginkább a vendéglátóipar és a turizmus terén dolgozók maradtak munka nélkül, de más ágazatokban sem fényes a helyzet.
A gazdasági szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy
a jelenlegi munkanélküliségnél is nagyobb probléma lesz a munkaerő elvándorlásának a várható (további) felgyorsulása,
amely várhatóan a covid-válság elmúltával következik be.
A nyugati országok ugyanis még kifejezettebb munkaerőhiánnyal szembesülnek.
(021.rs nyomán, fotó: danas.rs)