Délvidék Kiemelt 

Öntömjénezés és kínai pornó a vajdasági ifi szervezeteknél

Olvasói levél:

Egy ideje csend honol a vajdasági magyar ifjúsági szervezetek életében: a világjárványt még nem sikerülhetett teljesen kiheverni, a pénzügyi támogatás évtizedes minimumon van. Legjobb tudomásunk szerint a szerbiai támogatások minimálisak 2020 tavasza óta, a magyarországi csapokat pedig bezárták. Emiatt alig találkozunk érdemi tevékenységgel, rendezvényekkel az ifjúsági szervezeteknél. Annál több az ifi vezetők részéről a kokettálás, önfényezés, a semmittevést leplező látszattevékenység. Jelenleg nehéz megállapítani a VMSZ csúcsának hozzáállását is, mit is tegyenek a járványügyi korlátozások megszűnésével, a 2022-es minden szintű választások előtt ezekkel a szervezetekkel, miközben az MM egyre több fiatalt szólít meg, lendületes, provokatív közéleti jelenlétével.

Nem meglepő hát, hogy érdemi tevékenységről nem hallani a VMSZ ifjúsági fóruma részéről sem, kora tavasszal elültettek pár darab „vojvodinašuma-s” fát, és ennyi. Nincsenek bállak, sem másmilyen rendezvények. Igaz, Kiss Nándi, a VMSZ ifi elnöke az elmúlt időszakban inkább a parlamenti felszólalásaival/felolvasásaival volt elfoglalva és az esküvőjével, legénybúcsúval. Mondjuk az igen érdekes, hogy a magát keresztény-konzervatívnak való és a hagyományos értékekhez ragaszkodó pártnál megtörténik az ami Nándinál: előbb jött a gólya, mint az anyakönyvvezető. Kicsit ellentmondásos, de nem baj, ezúton is gratulálunk a gyermekáldáshoz és a friss házassághoz az ifjú parlamenti képviselő-elnök úrfinak.

A VMIK-ról kereken egy éve semmit nem hallottunk, erre egy kis (nagy) magyar pénzből pár napja csak összedobtak egy etno tábort Temerinben. Azért rendesen érezni és látni a szervezet alelnökének (aki az MNT alelnöke is) ráhatását és befolyását, hiszen nekik mégis csak csurrant-cseppent egy kis (nagy) támogatás. Érdekes látni az idei, nyilvánosan is elérhető pályázati eredményeket, hogy nagyságrendekkel több a támogatása ennek a szervezetnek a többi ifi egyesülethez képest. És jött is egy annyira átlátszó, bicskaforgató, egész oldalas, fényképekkel teletűzdelt cikk a VMIK idei etno táboráról a Magyar Szó pártlapban, hogy már hirtelen azt hihetnénk, az újság elkezdte felkarolni az ifjúsági szervezeteinket. Jajj dehogy, csak arról van szó, hogy a VMIK alelnöke, Edvina, nem csak az MNT alelnöke is, de a Magyar Szó igazgató helyettese is. Na ennyit a független újságírásról.

Érdekes volt az idei Vajdasági Szabadegyetem is, a függetlenebb időket megélt VIFÓ szervezésében. Valamit eltolt a pártkatona elnökük,Szollár Ádám, ugyanis már második éve egyetlen egy politikai vezető sem jelent meg a rendezvényen. Sem a rendezvényt támogató magyarországi államtitkár, vagy valamelyik küldötte, de még a Pásztor kft. is messze elkerüli a rendezvényt. Annak ellenére, hogy ezek a nagykutyák mindig meg vannak hívva. Pedig, korábban voltak ám itt politikai kirakatvásárra emlékeztető megnyitók, kerekasztal-beszélgetések. Valahogy a VIFÓ-t öntömjénező kisfilm bemutatója sem hozta a várt politikai vállon veregetést. Konkrétan, a kutya se ugatta meg a filmet. Örülhetnek, hogy (MÉG) nem tiltotta be ezt is a Jenő. Mintha a politika kiváró álláspontra helyezkedett volna, nem csak a VIFÓ-val de az összes vajdasági magyar ifi szervezettel szemben. Vajon majd mit kezdenek velük? Jók lesznek plakát ragasztóknak jövőre, vagy az ifi vezetők megint jót fognak mutatni a választási listákon? Kiderül jövőre. Az viszont látszik, hogy az ifjúsági szervezetekkel szemben teljes politikai átrendeződés van folyamatban, hiszen a párt teljesen ismeretlen szervezeteken keresztül szervez közéleti rendezvényeket: a napokban épp Tóthfaluban, Péterrévén, a nyáron Magyarkanizsán láttuk ennek a példáját, de sorolhatnánk tovább a szabadegyetem helyét átvenni kívánó új rendezvényeket, amelyet a párt teljes bizalmát élvezik.

És ha már rendezvények, akkor nem maradhat ki a sorból az új Vamadiszes elnök, Bóka Olivér, aki a nyár elején vette át ennek a szebb időket is látott egyesületnek a vezetését. Azóta volt már több kerekasztal-beszélgetésen, hívják mindenhová, még Szlovákiába is, csak közben azt felejtette el, hogy dolgozni is kellene, rendezvényeket szervezni, vagy legalább rendbe tenni és ápolni azt, amit az elődei felépítettek. Kezdhetné például az internetes honlapjukkal. Úgy látszik, hogy az új elnök nagyon kedvelheti az elvont kínai pornót, mert bizony a www.vamadisz.com címen kínai pornó fogadja a kedves odalátogatót. De mit számít ez, amíg lehet kokettálni a kamerák előtt, kerekasztal-beszélgetéseken lehet elmondani a nagy semmit. Nem tudni azt sem, hogy mi lett Bóka Vamadiszes elődjével, ugyanis a VMSZ MNT jelölti listájára is magát felkönyörgő és ezzel szolgalelkűségéből hitet tevő Sóti is nagyon el van tűnve a nyilvánosság elől. Talán kapott egy jól fizető állást a pártszolgálataiért és a hallgatásáért cserébe, vagy épp a párt cserben hagyta a teljesen eltolt Jogi Karos pereskedés miatt. Reméljük, hogy nagyon büszke és elégedett a pornós utódjával.

Egy biztos: jövőre szerbiai és magyarországi választások, MNT választások, népszámlálás. A VMSZ-nek minden elképzelhető módon minden elképzelhető szálat meg kell mozgatni a szavazatokért. A fiatalokat is. Már van is pár potenciális jelölt a választási listákra: a sorrendet egy kicsit felrugó Nándi, a kibic Edvina, a pornós Bóka, a pártkatona VIFÓ-s Szollár.

F.U.

Hasonló bejegyzések