Délvidék Kiemelt 

Szörnyű állapotok: Továbbra is „fekália-tóban” úszik Temerin egy része

Sokadik tüntetését tartja ma este a temerini lakosság a súlyosan környezetszennyező hatalmas sertéstelep miatt, amelyet a „Temerin agrar” cég működtet.

A „Temerini Ökológiai Kezdeményezés” nevű polgári egyesület rámutat a helyzet súlyosságára. Kimelik, hogy a családi házak közelében levő sertésfarmról gőzölgő ammónia nemcsak rendkívül kellemetlen szagot áraszt, hanem egyúttal egészségre káros, levegőt szennyező hatást is eredményez.

Az utóbbi években az ott élő emberek közül 14-en daganatos betegségben hunytak el.

Senki sem állíthatja, hogy mindannyian kizárólag az említett telep által okozott szennyezés miatt haltak meg, de aligha kétséges, hogy az is jelentősen hozzájárult az egészségük romlásához, hangsúlyozza az egyesület.

Az elmúlt hét évben a település polgárai petíciók, tiltakozások, bírósági perek által próbálták kieszközölni a sertésfarm bezárását, sőt,

egyesek több mint egy hétig tartó éhségsztrájkot is folytattak, de az sem hatotta meg az illetékeseket.

A telep működésével kapcsolatos előzmények mindenképpen figyelmet érdemelnek.

A farm 2014 óta működik és több tulajdonost cserélt, végül 2018-ban a sertéstenyésztéssel foglalkozó „Temerin agrar” cég tulajdonába került, de a probléma cseppet sem enyhült, sőt.

Az érintett polgárok többször fordultak a községi önkormányzat kádereihez, de nem találtak megértésre.

Miután az utcai tiltakozások sem hozták meg a várt eredményt, végül beperelték az említett céget. Az alapbíróság nekik adott igazat, ám a fellebbviteli bíróság perújrafelvételt rendelt el.

A „Temerin agrar” engedélyei körüli helyzet is meglehetősen homályos.

A mezőgazdasági felügyelőség rendellenességeket észlelt az istállótrágya tárolására vonatkozóan. Az ún. lagunák állami földterületen találhatók, amelyet a szóban forgó telep bérleti szerződés megkötése nélkül használt. A felügyelőség erre is felhívta a figyelmet.

Arról nem is beszélve, hogy az olyan objektumok, üzemek esetében, amelyeknek a működése negatív hatással lehet a környezetre és az emberek egészségére, külön engedély szükséges.

A mintegy 10 ezer sertést számláló telepet működtető „Temerin agrar” cég az illetékes felügyelőség nyomására ugyan beszerezte az említett engedélyt, amely azonban a CINS civil szervezet szerint továbbra is nélkülöz néhány fontos dokumentumot.

Mindenképpen szükséges megemlíteni, hogy a „Temerin agrar” a szávaszentdemeteri „Mitros Fleischwaren” gazdasági társaság leányvállalata. Annál is érdekesebb, hogy a „Temerin agrar” sertéstelepe a Gobem Kft. birtokán kapott helyett.

A birtok többségi tulajdonosa Ljubinko Gobeljić ellentmondásos üzletember, aki 2018-ban a boljevaci FPM Agromehanika cég képviselőjeként vendégül látta Ana Brnabić szerb kormányfőt, 2019-ben pedig magát Aleksandar Vučićot is.

A nagypolitika közvetlen beavatkozása mellett a temeriniek sajnos nehezen fogják kiharcolni a normális élethez való jogukat. 

(CINS és luftika.rs nyomán, fotó: magánarchívum/Ekološka inicijativa Temerin)

Hasonló bejegyzések