Kiemelt Szerbia 

A „Superman” szuperoltása: „Nincs olyan vírusfajta, amely ezt túléli”

A különböző komplexusoktól (amelyek közé a nagyzási mánia is hozzátartozik) szenvedő Aleksandar Vučić szerb elnök minden alkalmat megragad, hogy kiemelje: a szerbiai polgárok öt covid-védőoltás közül választhatnak.

Büszkén hangoztatja, mennyire jó a lakosságnak, hogy a „vakcinális svédasztalról” választhatják ki a szívükhöz legközelebb álló oltást.

Arról megfeledkezik, hogy ez az „impozáns választék” nem hozta meg a várt eredményt, ugyanis jelenleg a polgárok számahoz viszonyítva Szerbiában található legtöbb covid-fertőzött az egész világon. (Persze az sem zárható ki teljesen, hogy az elvtársak valamilyen politikai játékként pumpálják a számadatokat, amelyek aztán – ha a vezér úgy dönt – hirtelen látványosan lecsökkennek.)

Akárhogy is, a novosti.rs szerint

Vučić előrevetítette a hatodik, szerinte szuperoltás érkezését, amely majd az eddig feltalált oltások minden jó tulajdonságát magában foglalja és véget vet a járványnak.

Nem derült ki, vajon a szerbek készítik el, vagy esetleg Vučić boszorkánykonyhájából kerül ki. (A szerb elnököt fanatikusan imádó nyugdíjasok egyébként is azt gondolják, a szerb elnök találta fel a vakcinákat.)

Amúgy Vučić nem a kisujjából szopta (csak éppen kisajátította) az egydózisú vakcina ötletét. Állítólag kutatások folynak Dániában, amelyek célja egy olyan oltás elkészítése, ami nem csupán a koronavírus ma ismert összes mutációja ellen védene, hanem más típusú vírusok ellen is.

Hasonló bejegyzések